Mizu Miskolc, először

Lehoczki Évi (balról a második) műsorvezető és a rendezvény hoszteszei
Lehoczki Évi (balról a második) műsorvezető és a rendezvény hoszteszei - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Családi, sport- és egészségnapot hívott életre a Mizu Miskolc a Szent István téren.

A prominens városi tánciskolák növendékei már kora délelőtt elkápráztatták a résztvevőket, de volt itt többek között kutyaszépségverseny, koncert és veterán­autó-kiállítás is. A sokszínű esemény során helyi tehetségeket és helyi értékeket mutattak be a nagyérdeműnek.

Hiánypótló vizsgálatok

Az ingyenes szűréseket minden várakozást felülmúló érdeklődés övezte. A különböző vizsgálatokon a nyugdíjasok mellett középkorúak és ifjabbak is megjelentek szép számmal.

– Szeretem az ilyen egészségnapokat, hiánypótlóak, hiszen a szűrővizsgálatokra egyébként sokat kell várni vagy borsos árat kell fizetni a magánklinikák szolgáltatásaiért. Több ilyen, a megelőzésre hangsúlyt fektető, felvilágosító programra lenne szükség – magyarázta Hevesi Zoltánné, aki ultrahangos vizsgálaton vett részt.

– Hagyományteremtő szándékkal hívtuk életre az első nagy megmozdulásunkat, eddig csak programokat kínáltunk, de most kipróbáltuk magunkat szervezőként is, és óriási öröm számunkra, hogy ilyen sokan jöttek el. Folytatjuk, akár évente több alkalommal is igyekszünk majd tartalmas kikapcsolódást kínálni kicsiknek és nagyoknak egyaránt – hangsúlyozta Szák András, a Mizu Miskolc vezetője.

ÉM-JA