Mit kell tenni bankrablás esetén – szórólap

Borsod-Abaúj-Zemplén megye – Szórólapokon tájékoztatja a Borsod megyei rendőrség az üzlettulajdonosokat, mit kell tenni bankrablás esetén.

Az utóbbi időben ugyanis elszaporodtak a rablások, és egyre gyakrabban a délutánra sok készpénzt felhalmozó kisebb üzletek és gyógyszertárak a célpontok. Ezeknek az üzleteknek az alkalmazottait azonban felkészületlenül érik az ilyen támadások.

Pénteken egy pénzváltót raboltak kiDebrecenben. A rablók sokkolóval támadtak az alkalmazottra, akit a belső helyiségbe kényszerítettek, mielőtt a bevételt elvitték. A debrecenihez hasonló eset egyre gyakoribb a rendőrök szerint, a célpontok pedig már nem csak a pénzintézetek.

Tavaly összesen hét, az idén eddig két rablás történt Borsod megyében. Volt köztük zálogház, kisbolt, és új helyszínként gyógyszertár is. A rendőrség szerint a kisebb üzletek alkalmazottai nincsenek felkészülve a támadásokra, ezért szórólapokon tájékoztatják őket arról, ilyenkor mit kell tenni.

Banki alkalmazottaknak a rendőrség oktatófilmet szokott vetíteni a biztonságról szóló előadásokon. Az Amerikából átvett filmben többszáz bankrablást elemeznek, és azt is megmutatják, hogyan kell viselkedni rablótámadás idején. A legfőbb szabály az, hogy passzívnak kell maradni. Egyre több helyen van kamera a pénintézeteknél, bankoknál – a rendőrök szerint ezt a támadók is tudják, ezért keresnek fel egyre gyakrabban kisebb boltokat.








hirdet�s