Mit csinál “brácsás Ancsa” Amerikában?

Ancsa kolléganőnkkel Magyarországon
Ancsa kolléganőnkkel Magyarországon - © Fotó: ÉM
Miskolc – Jóllehet Ancsáról elég régen írtunk, amikor hozzáteszem a nevéhez, hogy a „brácsás”, ismerőseim beazonosítják.

Júliusban csöngött a telefon: a már „amerikai” Ancsa volt, Miskolcról. Találkozót beszéltünk meg, ahová férjével, Bennel érkezett. Kicsit izgultam, megismerem-e ennyi idő után, de Ancsa, azontúl, hogy kissé kigömbölyödött, arcra alig változott. Épp csak annak a korábban mindig benne lévő feszültségnek nem éreztem már a nyomát.

Papamaci és Mamamaci

Amerikában a Bonner házaspárnál (a mackóimádó Ancsa Papamacinak és Mamamacinak nevezte el őket) megélhette, milyen lehet azoknak a gyerekeknek, akik igazi családban nőttek fel. Életében először volt külön gyermekszobája.

– Ők mindent megpróbáltak, hogy mielőbb beilleszkedjem. Bekerültem a Minnesotai Egyetem angol programjába (ESL). Ebbe a különleges programba az ország minden részéről jöttek angolt tanulni. De egy idő után nagyon hiányzott a zene, reggeltől estig suliban voltam. A Bonner házaspár közbenjárására felvettek egy egyházi főiskolára. Ott, a Crownban visszakaptam a muzsikát az életembe. Sőt, a brácsán, a zongorán túl felvettem a rajzot és a festést is. Számomra is meglepetésként hatott, hogy kiderült: jó érzékem van a festéshez. (Ancsától két olajképe reprodukcióját meg is kaptam ajándékba.)

Amivel viszont közben gazdagodott Ancsa élete: megismerkedett Bennel. A bogárszemű, barna lány és a szőke, kék szemű fiú sok közös vonást fedeztek fel egymásban és az életükben. Bent sem saját szülei nevelték fel: örökbe fogadták. 2010 nyarán összeházasodtak. Nézem az esküvői fotókat, az itthon folyton tetőtől talpig feketében járó, nyáron is magát takaró lány csupa ragyogás, ráadásul fehérben, szabadon hagyott vállakkal…


dombi_ancsa2

Ancsa Amerikában Bennel


Önállóan

Ancsa és Ben elkezdte önálló életét. Ben megkezdett egyetemi tanulmányait abbahagyva egy gyárban vállalt munkát, Ancsa pedig egy idősotthonban, majd egy irodaházban dolgozott takarítóként, aztán vasalt egy mosodában, reggeltől estig. A törékeny lány keze (mindig is érzékeny volt) azonban nem bírta sokáig.

– Majdnem minden este sírtam, úgy fájtak a kezeim – emlékszik vissza.

– Amerikában nagyon elterjedt, hogy magánúton tanulnak zenét. Az abszolutóriumom megvolt, hát én is nekivágtam a zenetanításnak. Minden lehetséges úton hirdettem a lehetőséget. Egy barátom azt mondta, ne csüggedjek, ha elég kitartó vagyok, tíz éven belül biztosan sikerül. Szerencsém volt, mert nekem már most van húsz tanítványom. Sajnos elég sok a cserélődés. Azt szeretem a legjobban, amikor valakivel a nulláról kezdhetem, ha nem akadályoznak korábbi berögződések.

Ancsa a saját otthonukban ad órákat.

Erről álmodott

Kicsit fordított életet élnek, mivel Ben napközben dolgozik, illetve folytatja tanulmányait, csak épp egy másik szakon: vegyészmérnöknek készül.

– Sokszor csak éjszaka tudunk találkozni, így én inkább délelőtt alszom, délután tanítok – mondja Ancsa. A lakásukról kérdezem. Egy sorházban laknak, kis alapterű, kétszintes „házikóban”.

– Pont olyan, amilyenről mindig is álmodtam! Csak egy kicsit kisebb – mondja nevetve. – Elhatároztuk, hogy ha hazamegyünk, selejtezünk, hogy jobban elférjünk. De macitól egytől sem válunk meg, ugye? – néz vidáman kedvesére, aki beleegyezően bólint.

Ancsa nem fest rózsaszín képet amerikai létükről. Mint mondja, kettejük családjában ők a társadalmi ranglétra alján vannak, de hát valahol el kell kezdeni. Lelkileg készek már egy közös gyermekre, de egy kicsit alapoznak még.

Azt már a Facebookról tudom meg: Ancsa a nyáron „itthon” sikeresen megfelelt a nyelvvizsgán, elhárult az akadálya, hogy megkapja a diplomáját.

További sok sikert kívánunk!

– Szalóczi Katalin –

Hogyan lett Ancsa brácsás?

Dombi Ancsát 2006-ban mutattuk be az Észak-Magyarországban. Őt brácsatanára ajánlotta a figyelmünket, segítségünket kérve. Elmondta: Ancsa állami gondoskodásban él, tehetséges zenész, de a fejlődéséhez szüksége lenne egy saját brácsára. Segítünk rovatunkon keresztül össze is jött számára a hangszer ára, a segítségért Ancsa egy fellépéssel mondott köszönetet. Ám a sorsa ettől függetlenül sem lett könnyű, gyökértelennek érezte magát. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében folytatta tanulmányait. Kora miatt (25 évesen) el kellett hagynia a diósgyőri lakásotthont, a rendszeren belül, de egy avasi lakásban lakott hat lánnyal együtt. A főiskola utolsó évében innen is ki kellett költöznie, kollégiumban kapott elhelyezést.Ancsa meglehetősen elveszettnek, gyökértelennek érezte magát, vágyakozott igazi családi kötelékek után. Még az otthonban ismerkedett meg egy amerikai lelkésznővel és férjével, Maureen és Bill Bonnerrel, akikkel bár beszélgetni nemigen tudtak, kölcsönös szimpátiát éreztek egymás iránt. (Ancsa így beszélt erről: „Az első találkozás szerelem volt első látásra. Hülyén hangzik tudom, de úgy éreztem, mintha mindig is ismertem volna őket.”) Először két hétre, majd egy egész nyárra, aztán egy téli szünetre meg is hívták magukhoz Minneapolisba. A lelkészházaspár rövidesen elhatározta, hogy Ancsát “befogadják”.
Ancsa 20088-ban, a diplomakoncert után indult újra a nagy útra. Akkortól életét jobbára a Facebookon követtem…