2012.01.28 21:43; Frissítve: 2012.01.31 13:16


Miss Alpok Adria Országos Szépségverseny

Miss Alpok Adria Országos Szépségverseny Miss Alpok Adria Országos Szépségverseny
Miskolc – Lapzártánk idején is tart az idei Miss Alpok Adria Országos Szépségverseny a Miskolci Egyetem Díszaulájában.

A 2011. évi királynő, Barta Zsanett – aki egyben a nemzetközi győztes is 2011-ben – adja át a koronát az idei év szépségkirálynőjének. Interneten is lehetett szavazni a 21 döntős lányra, a megyei győztesekre és a budapesti győztesre. A szórakoztató műsorral egybekötött miskolci döntőn láthatták és hallhatták az érdeklődők a program szerint Dukai Reginát, Vastag Tamást és Csabát is. A műsorvezető Balogh Edina és R. Kárpáti Péter.

A ma már nagy hagyományokkal bíró sikertörténet 1988-ban kezdődött, amikor megkoronázták az első Alpok-Adria szépségkirálynőt. (Forrás: www.missalpokadria.com) Azóta minden évben egyre több lány vállalkozik a nemes vetélkedésre, hiszen az ilyen megmérettetés emlékezetes élményekkel és önbizalommal gazdagítja a résztvevőket. Az Alpok-Adria szépségverseny Olaszországból indult és ma már kilenc ország (Ausztria, Horvátország, Németország, Olaszország, Svájc, Szlovénia, Szlovákia és Magyarország, és San Marino) szép lányai versenyeznek a megtisztelő címért. Alapvető cél, hogy minden évben a zsűri a lányok közül azokat válassza ki, akik méltó módon és eséllyel képviselhetik hazánkat a nemzetközi versenyen. A tehetséges résztvevőknek a verseny lehetőséget kínál a bekapcsolódásra a modell- és divatvilágba.

A Pramiss Kft és a megyei szervezők hirdették meg megyei versenyt. Minden megyei versenyről az első helyezett közvetlen a döntőbe jut, míg a 2. és 3. helyezett a középdöntőbe. A magyarországi döntő első 3 helyezettje képviseli hazánkat Olaszországban a nemzetközi döntőn. A megyei rendezvény fővédnöke dr. Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnöke.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 21. hét
Borsod-Abaúj-Zemplén – Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót! tovább »
Időjárás-jelentés
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Helyreigazítás
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Tájékoztatjuk a kedves olvasókat, hogy a www.mti.hu oldalon 2012. [...] tovább »
Elveszettnek hitt és előkerült képek a Belvedere aukcióján
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Számos izgalmas tételt tartalmaz a Belvedere Galéria június 2-iki [...] tovább »
A Brent olajár csökkent, a forint gyengül a dollárhoz képest
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A nyersolaj ára csökkent, a forint gyengült a dollárhoz képest az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés