Gondolkodj globálisan, és cselekedj lokálisan!

Akt.:
Felépült az Eiffel-torony mini másolata az Erzsébet téren
Felépült az Eiffel-torony mini másolata az Erzsébet téren - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Miskolcról (is) üzenhettünk Párizsba, a decemberi ENSZ konferenciára.


Elindult a Magyar Természetvédők Szövetsége és tagszervezetei országos „Üzenj Te is Párizsra!” akció­körútja, amelynek keretében fotóüzenet is küldhető volt az ENSZ klímacsúcsra. A hétfői miskolci, Erzsébet téri akció­napon a látogatók megismerkedhettek a nemzetközi éghajlatvédelmi és -fejlesztési kérdésekkel is.

Az utolsó órákban vagyunk

– Ez egy több országon átívelő országos klímavédelmi kampány, amelynek „Üzenj Te is Párizsra!” a neve – mondta az Észak-Magyarországnak Spéderné Majori Rita, az Ökológia Alapítvány munkatársa, a projekt miskolci koordinátora. – A Föld barátai nemzetközi szervezet segítségével a Magyar Természetvédők Szövetségének munkatársai szervezik mindezt. A látogatóktól azt kértük, írjanak nekünk üzenetet, hogy miként védenék meg, és tennék jobbá a Föld helyzetét, a klímát. Erről fényképes dokumentáció készül, és a fotókat el fogjuk küldeni Párizsba, a decemberi ENSZ klímacsúcsra.

„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” – írta a táblára Nagyhajú Nóra, aki szerint az utolsó órákban vagyunk.

– Jó kezdeményezés felhívni minél több embernek a figyelmét arra, hogy a környezetvédelem mennyire fontos és mennyire meghatározza az életünket – nyilatkozta munkatársunknak. – Amit írtam, azért írtam, mert egy olyan alapgondolatnak tartom, amit érdemes lenne megfogadnunk. Mi kicsiben tudunk tenni, de nagyban kéne gondolkodnunk.

Nóra szerint „hallatni kell a hangunkat”, amire a decemberi klímacsúcs talán jó lehetőség lehet. Ő egyébként elmondása szerint úgy tesz mindezért, hogy környezettudatosan él.

– Például vásárlásnál a helyi termékekre koncentrálok, és a háztartásban a tisztítószereket is próbálom lecserélni alternatív módszerekre – sorolta. – Ugyanakkor a családot, barátokat is igyekszem meggyőzni arról, van más út.

Tornyot építettek

Délelőtt egy mini Eiffel-torony is felépült a téren, melynek „elkövetője” a Placc Köztéri Művészeti Egyesület volt. Ők többek között Miskolc vizuális kultúráját szeretnék fejleszteni.

– Az Eiffel-torony építése papírtéglából egy esztétikai feladat is – jelentette ki Halász Péter, a Placc Köztéri Művészeti Egyesület elnöke. – Alapvetően újrahasznosított anyagokat használunk hozzá: papírtéglát, amit a Fac­tory Arénába készítettünk, készítettek a Fazola Henrik Szakképző iskolások, illetve forgácsbrikettet, amit egy cég ajánlott fel.

– Juhász-Léhi István –


Kvízek és kiadványok

A „mini” kiállításon a látogatók megismerkedhettek a nemzetközi és hazai éghajlatvédelem és a nemzetközi fejlesztés összefüggéseivel, továbbá őslakosok és más, klímaváltozás által érintett közösségek kezdeményezéseivel és üzeneteivel. Az akciónapon asztali fa- és kézműves játékokkal, klímafejlesztés nyereménykvízzel és ingyenes ismeretterjesztő, szemléletformáló klímaenergia kiadványokkal is várták a látogatókat.








hirdetés