Miskolcról is mehet orvos ezentúl gyógyítani Afrikába

Akt.:
Aláírták a szerződést
Aláírták a szerződést - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – A Magyar-Afrika Társaság egészségügyi központot épít Ugandában, a MISEK segít ebben.

A Magyar-Afrika társaság (AHU) 2009 óta szervez önkéntes orvosi missziókat Afrika rászoruló térségeibe. Eddig 29 önkéntes orvos egy-egy hónapig teljesített szolgálatot az afrikai kontinens öt különböző országában. Ezeken a területeken sokszor tábori körülmények között zajlott a gyógyítás. A körülmények javítása és az orvoscsapatok felkészülése érdekében az AHU hosszú távú tervei között szerepelt egy egészségügyi központ felépítése, amely most hosszas előkészítés után megvalósulhat.

Mindezt Balogh Sándor, a társaság elnöke mondta el pénteki sajtótájékoztatóján, ahol azt is bejelentették, hogy a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház (MISEK) felszerelésekkel támogatja a központot, valamint az intézmény orvosai – önkéntes alapon – részt vehetnek a kinti munkában is. Az erről szóló megállapodást pénteken írta alá dr. Pap Tibor, a MISEK orvosigazgatója és Balogh Sándor.

„Kezdeményezésünk első támogatója a MISEK, amelynek vezetői megértették, Afrikával foglalkozni kell” – fogalmazott Balogh Sándor. Aki azt is elmondta, ő már tíz évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a migránsokra érdemes figyelni. Kitért arra is, hogy míg korábban a természetben éltek ezek az emberek, addig mára megindult Afrikában is az urbanizáció, amely miatt városokba kényszerültek az ott élők. A városokban azonban nehezebb munkát találni, a természettől – ahonnan a megélhetésük biztosítva volt – elszakadtak – magyarázta az elnök.

Hozzátette: az internet segítségével az afrikaiak azt látják, Európában minden fenékig tejfel, de itt rájönnek, nem így van. „Éppen ezért fontos, hogy helyben foglalkozzunk az emberekkel, hogy ott élhessenek, ahol születtek. Ez a kórház ebben is segít, hiszen az életminőségük javítását szolgálja majd” – fogalmazott. Arról is beszélt, hogy Afrikában az orvoslást évszázadok óta a törzsi gyógyítókra alapozták, sokszor a legalapvetőbb praktikákra is meg kell tanítani az ott élőket, például arra, hogy a lázas gyereknek sok folyadékot adunk.

Balogh Sándor azt is elmondta: „Afrika az a kontinens, ahol a világ gazdasági jövője fekszik”.

Nem a leggazdagabb, de…

Dr. Pap Tibor azzal kezdte: „Segíteni szeretnénk, hiszen nekünk is jólesett, amikor segítettek. Nem a MISEK a leggazdagabb egészségügyi intézmény, de szerencsére van miből adnunk”. Az átszervezések után ugyanis több eszköz, orvosi műszer, bútor a raktárakba került, ezek Afrikában alkalmasak lehetnek a gyógyító munkára. Ezenfelül az együttműködés lehetővé teszi, hogy a MISEK szakdolgozói, orvosai is vállalhassanak karitatív, missziós munkát az egészségügyi központban, illetve felkínálják az ugandai orvosok részére a magyarországi szakmai gyakorlat lehetőségét.

ÉM-NSZR


Szakmai gyakorlat

Dr. Pap Tibor orvosigazgató arra is kitért, hogy amennyiben egy dolgozójuk szeretne részt venni az afrikai munkában, akkor azt szakmai gyakorlatnak tudják be, azaz fizetést kap és nem a szabadság terhére élhet ezzel a lehetőséggel. „A MISEK-ből még nem, de a megyéből már volt olyan orvos, aki részt vett ilyen munkában. A tapasztalat az, hogy az orvosi hivatás magas érzelmi szintjét élhetik át az ott dolgozók” – fogalmazott.