Miskolcra érkeznek az energiagyűjtő kerékpárok

Akt.:
Miskolcra érkeznek az energiagyűjtő kerékpárok
Miskolc – Megtapasztalhatóvá teszik a kWh-kat.

Gondolkozott már azon, hogy a villanyóráján a kilowattórákkal (kWh-kkal) mért, elhasznált áram vajon mennyi munkával termelődik meg? Itt az ideje, hogy kipróbálja, ön mennyi áramot lenne képes előállítani: ehhez elég lesz június 10-12 között Miskolcon a Városház térre látogatni és ott felülni az Energiapersely energiabringáinak egyikére. Az ÉMÁSZ munkatársai nem csak az energiabringázásban segítenek majd, de építkezéshez és a mindennapokra is hasznos tippeket adnak, hogy a kWh-k kevésbé pörögjenek a mérőórán.

Az Energiabringa külsőre nagyon hasonlít egy hagyományos kerékpárra, de az Energiapersely szakemberei állványzatra szerelték, és a hajtott kereket áramtermelésre alkalmassá tették – tehát a kerékpár egy helyben marad, és a tekeréssel csak áramot fejleszt. Aki felül rá, annak 2 perce van, hogy áramot termeljen: ez alatt a két perc alatt lehet kipróbálni, hogy mekkora teljesítmény leadására képes az emberi test.

A kezdeti tesztek idején 500 vállalkozó  kedvű kerékpáros 2000 Wh-nyi áramot tekert össze, azóta az energiabringákkal összegyűjtött áram mennyisége több mint 4500 Wh-ra, azaz bő 4,5 kWh-ra szökött fel. Ezzel az árammennyiséggel körülbelül 75 órán át üzemelne egy hagyományos 60 wattos, wolfram-szálas izzólámpa, 18 napig működne energiatakarékos, LED technológián alapuló társa, míg csupán 2 percig lehetne kivilágítani a nagyszínpadot a Hegyalja Fesztiválon.

Energiabringázók versenyben

Az energiabringára nem csak azért érdemes felülni, hogy tisztában legyünk vele, mit jelent, ha otthon 1 órán át égve hagyjuk az olvasólámpát. Minden energiabringázó, miután a speciálisan átalakított kerékpárról leszáll, kap egy kódot, amivel a www.facebook.com/energiapersely oldalon regisztrálhat, hogy versenybe szálljon a többi energiabringázóval. A szervezők természetesen külön mezőnyben indítják a fiatalabbakat és az idősebbeket, a nőket és a férfiakat, hogy kiegyenlített legyen a mérkőzés. Aki a saját mezőnyében az első 30 közé kerül, annak teljesítményét tölthető ceruzaelemekkel és a hozzájuk való töltővel díjazza az ÉMÁSZ.

A kódot nem csak a verseny miatt érdemes megadni az Energiapersely Facebookon: a kód megadását követően azt is megtudhatjuk, hogy az általunk fejlesztett árammennyiséggel mennyi ideig tudnánk otthonunkban világítani – így aki energiabringázott, az onnantól kezdve más szemmel nézi a fogyasztási értékeket villanyszámláján, de amikor elektromos berendezést vásárol, annak is alaposabban figyelembe veszi teljesítmény-adatait.

Energiaosztály?

Az energiabringázás mellett az ÉMÁSZ szakemberei is az érdeklődők rendelkezésére állnak majd a miskolci Városház téren június 10 és 12 között. Ők azért lesznek ott, hogy segítsenek a villanyszámlák összegének csökkentésében. Példaként szokták említeni, hogy Európában, a készenléti üzemmódban hagyott televíziók, hifi-tornyok annyi áramot használnak el, ami elegendő lenne Dánia teljes áramigényének kielégítésére.

A szakemberektől megtudhatjuk, hogy milyen fűtési technológiák használatát érdemes megfontolnunk, amikor építkezünk, és a már működő háztartások számára is hasznos tudnivalókkal készülnek: segítenek a legkisebb energiaigényű világítási technikák kiválasztásában, és több, mindennapokban hasznosító tippük is van arra, hogyan csökkentsük a villanyszámlát. Ha mosógép, vagy hűtőgép beszerzése előtt állunk, mindenképp érdemes segítségüket kérni abban, hogy könnyen eligazodhassunk az energiaosztályok világában.

Ha pedig az energiabringázás élménye miatt elfelejtenénk a szakemberekhez fordulni, akkor segít a www.energiapersely.hu és a kérdéseket pedig az Energiapersely Facebook-oldalon is várják.








hirdet�s