Miskolcot is javasolni fogja a zsűri?

Találgatás. Vagy: meg nem erősített információk halmaza. A kulturálisfőváros-pályázatról.

Titoktartási kötelezettségük van a bíráló bizottság tagjainak, és – információnk szerint – ez nemcsak addig tart, amíg meg nem teszik javaslatukat, hanem egészen addig, ameddig a kormány ki nem hirdeti, melyik magyar várost javasolja az Európai Unió döntéshozóinak az Európa kulturális fővárosa 2010 címre.

Tehát: ami az alábbiakban olvasható, az minősüljön találgatásnak. Egyébként szerte az országban sokan tippelnek, főleg az érintett városokban. És írnak az újságok is sokfélét.

Azért annyira mégse sokfélét. Budapestet, Pécset, Miskolcot tartják a leginkább esélyesnek a címre.

Kettőt fognak?

Nem egyszer leírtuk, nem egyszer nyilatkozták városunk vezetői: a pályázatot mintha csak Miskolcnak találták volna ki. Miként tud egy város arculatot váltani a kultúra révén? Miként lesz élhetőbbé, mint volt annak előtte? Nos, a miskolci pályázatot első körben a három legjobb közé sorolta az akkori zsűri. A második forduló nem új pályázat, hanem a korábbinak a „kibontása”, pénzekkel való alátámasztása.

Ezek után a mi tippünk: a zsűri, amelynek jogában áll nemcsak egy város nevét felterjeszteni Bozóki András miniszternek, korábbi információnkkal szemben nem egy várost fog megjelölni, hanem kettőt. A három közül. És – ha jól sejtjük – a főváros nem áll olyan jól a fővárosjelöltségben.

Ha így lesz, lehet tovább izgulni Miskolcon – és a megyében, meg a szövetséges városokban –, mert még nem dőlt el a verseny. A miniszter továbbít a kormánynak, hogy azután körülbelül novemberben megszülessék a döntés.

– SZG - 








hirdet�s