Miskolcon lesz a Magyar Kupa döntő

Akt.:
A diósgyőri drukerek hazai pályán szurkolhatják ki a Magyar Kupa-győzelmet
A diósgyőri drukerek hazai pályán szurkolhatják ki a Magyar Kupa-győzelmet - © Fotó: Homoky györgy
Miskolc – A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének keddi elnökségi ülésén döntés született arról, hogy az idei női kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőt Miskolcon rendezik meg március 2–4. között.

Szalay Ferencnek, a szövetség elnökének javaslatára a testület megszavazta azt is, hogy mind a férfi, mind a női Magyar Kupa esetében háromszorosára emelik az idei pénzdíjakat, vagyis a győztes 3 000 000, a második 1 500 000, a harmadik 900 000 forintot kap.

Érdekesség

Az évad előtt elfogadott versenynaptár szerint nem hét közben, hanem március első hétvégéjén lett volna a Magyar Kupa nyolcas döntője, de az Észak-Magyarország információi szerint ezt két ok miatt sem lehetett volna ekkor megrendezni Miskolcon: az egyik, hogy ezen a hétvégén már egy másik rendezvény miatt foglalt a miskolci városi sportcsarnok, a másik, hogy az Aluinvent-DVTK-nak március második hetében lehet, hogy nemzetközi tétmeccseket kell játszania, amennyiben az Európa Kupa mostani körében továbbjut a cseh Nymburk ellenében. Ugyanis a nemzetközi kupasorozat negyeddöntőjének oda-visszavágós két meccsét március 8-án és március 11-én kell lejátszani, és ha maradt volna az MK-döntő az eredeti időpontban, és vasárnap kerül sor a döntőre, ez esetben nem lenne ideje felkészülni az esetleges EK-csatára a Diósgyőrnek.

A sorsolásról

A női kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjének sorsolását már korábban elkészítették a szövetségben, ennek során a háromnapos torna nyolc résztvevőjét párba állították, és kiderült, hogy melyik csapatnak milyen útja lehet a fináléig. Mint ismert: az Aluinvent-DVTK a negyeddöntőben a Zalaegerszegi TE NKK gárdája ellen meccsel, és ha nyer, akkor másnap a CMB CARGO UNI Győr – Atomerőmű KSC Szekszárd csata győztesével találkozik az elődöntőben, a harmadik napon pedig a bronz- vagy az aranyéremért szállhat harcba. Mivel a kupa címvédője a másik ágra került, így ha az Uniqa Sopron megnyeri az első két meccsét, és a Diósgyőrnek is sikerül ugyanez, akkor létrejön a tavalyi kupadöntő visszavágója, és ez esetben a piros-fehéreknek lenne esélyük revansot venni az egy éve Győrben elszenvedett vereségért.

– Berecz Csaba –


A Magyar Kupa nyolcas döntő programja

Az idén Miskolc ad otthont, március 2-3-4-én a női kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjének, amelynek a programja a következő:

1. nap, negyedöntők (2016. március 2. szerda)

  • A: Zalaegerszegi TE NKK – Aluinvent-DVTK
  • B: CMB CARGO UNI Győr – Atomerőmű KSC Szekszárd
  • C: Ceglédi EKK – PINKK-Pécsi 424
  • D: PEAC-Pécs – UNIQA Sopron

2. nap, elődöntők (2016. március 3. csütörtök)

  • A győztese – B győztese
  • C győztese – D győztese

3. nap, helyosztók (2016. március 4. péntek)

  • Bronzmérkőzés
  • Döntő​



Sporthírek