Miskolcon kórházak csatlakoztak a távhőre

Akt.:
Miskolc – A MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. a „Miskolci távhőszolgáltatás bővítése” című projektjében elvégezte a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint a Szent Ferenc Kórház távhőre csatlakoztatását. A Miskolc Holding közleménye.

A projekt során 1,7 km, a távhőellátásához szükséges korszerű, közvetlenül földbe fektetett, előreszigetelt technológiájú távfűtési gerincvezeték épült az Ifjúság utca-Csabai kapu-Bottyán János utca érintésével, a két kórház részére szükséges bekötővezetékekkel, valamint nyolc felhasználói hőközponttal. A projekt részeként a kórházak épületeinek ezzel a távhőellátásra csatlakozása történt meg.

– A MIHŐ Kft. a város hőszolgáltatásának korszerűsítését, gazdaságosságának javítását az elmúlt években több, igen komoly beruházáson keresztül valósította meg, a város lakosságának mind magasabb színvonalon, és mind olcsóbban történő hőellátása érdekében – mondta a projekt befejezésével kapcsolatban Nyíri László, a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a MIHŐ Kft. a PannErgy Csoporttal együttműködve, a város kérésének megfelelően sokat tesz a környezet védelméért, amit számos eddig megvalósult projekt és a most befejezett is bizonyít.

– A projektnek köszönhetően, a kórházak avasi hőkörzetre való csatlakozásával a Miskolci Geotermikus Rendszerből a távhőhálózatba betáplált geotermikus hőenergia aránya évente mintegy 40.000 GJ-al növekedhet – mondta Bokorovics Balázs, a PannErgy Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke.

A projekttel Miskolc ismét előrelépett a környezetvédelem terén: a beruházással évente 6610 GJ primer energiahordozót takaríthat meg, és az üvegházhatású gázok kibocsátását is 774,7 tonnával tudja csökkenteni.

A távhőszolgáltatás, amelyből most a használati melegvíz-szolgáltatásé lesz a főszerep a nyári időszakban, 2015. július 1-el kezdődik meg az intézményekben. Az utómunkálatok, a vezetékfektetéssel érintett területek helyreállítása, az utak, járdák forgalomnak történő visszaadása az építési ütemnek megfelelően megtörtént. Elkészültek a hőközpontok utómunkálatai is – falátvezetések bejavítása, szigetelések elvégzése, telekommunikáció kiépítése, falburkolatok, állfalak építése – és a projekt építési munkáira vonatkozó műszaki átadás-átvétel 2015. június 19-ig lezárult.

Pásztor Imre, Miskolc Holding
Kommunikációs, PR vezető