Miskolcon is megjelentek a szabadon elvihető kabátok

Akt.:
Miskolcon is megjelentek a szabadon elvihető kabátok
Miskolc – A napokban Miskolcon is elindult a Szabadfogas nevű kezdeményezés. A rendkívüli hideg miatt létrejött akció célja, hogy meleg ruhával lássák el a rászorulókat, főleg az utcán élőket. Miskolcon a város több pontjára akasztottak már ki szabadon elvihető kabátokat, pulóvereket. Szabadfogas pontok Ózdon és Sárospatakon vannak.

„Ha fázol, vegyél el egy kabátot, ha nem szeretnéd, hogy mások fázzanak, tegyél ide egyet” – ez a mottója annak a kezdeményezésnek, amelyet civilek hirdettek meg azzal a céllal, hogy a hidegben fagyoskodóknak segítsenek. Az akcióhoz a miskolciak is csatlakoztak, a városban vasárnap és hétfőn már több helyre is akasztottak ki téli ruhaneműt.

Elő a rég nem használt kabátokkal, sálakkal téli ruhákkal a szekrényből! Fogcsikorgató hideg van, emberáldozatokat szedhet az ítélet idő, ha nem figyelünk egymásra.

A belvárosban a Széchenyi utca és az Erzsébet tér sarkán lévő Sarokház elé helyezték ki a fogasokat a szabadon elvihető kabátokkal és egyéb adományokkal.

miskolci-lanyokMiskolci lányok kabátban a Szinvateraszon. Fotó: Rózsa Edit 

Kabátok kerültek a Szinvateraszon ücsörgő Miskolci lányokra is, de a lányok nem fázósak, így természetesen ezek a ruhaneműk is rászoruló gazdára vártak. A Búza tér közelében, a Zsolcai kapunál lévő Katalin közben egy szabadon lévő kirakatban szintén lógnak kint elvihető kabátok és pulóverek.

20170110_090456_resizedMeleg ruhák a Katalin-közben. Az előző este itt hagyott meleg kabátot már elvitték. Fotó: Cziffra Andrea

A Szabadfogas akcióhoz napról napra egyre többen csatlakoznak, több mint száz helyen található már szabadfogas az országban. A környéken Ózdon, Sárospatakon és Egerben is segítenek ily módon.


„Anya! A szekrényemben nézz szét, és vidd el, amit lehet!”

„Anya! A szekrényemben nézz szét, és vidd el, amit lehet!”

Miskolc – Az elromlott kazán és egy fiatalember posztja indította el a miskolci vállfás akciót.




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s