2012.02.17 14:10; Frissítve: 2012.02.17 14:10


Miskolcon fogadhatjuk a németeket

Szűk két évvel ezelőtt a svédekkel találkoztak a magyar lányok Miskolcon Szűk két évvel ezelőtt a svédekkel találkoztak a magyar lányok Miskolcon
írta Marosréti Ervin - Miskolc – Női kézilabda Eb-selejtezőt rendezhetnek márciusban a megyeszékhelyen.

Március 22-én a magyar női kézilabda-válogatott a miskolci Generali Arénában fogadhatja majd Németország legjobbjait az Európa-bajnoki selejtezőben. Bár néhány egyeztetés még hiányzik az ügyben, de szinte bizonyos, hogy a nagy érdeklődéssel várt mérkőzésnek a borsodi megyeszékhely lesz a helyszíne.
Fehér Péter, a Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Kézilabda Szövetség korábbi elnöke az elmúlt egy évtizedben komoly rutint szerzett az ilyen rendezvények lebonyolításában, és most is arra gondolt, hogy a világ élvonalába tartozó két csapatra kíváncsi lenne a megye sportszerető közönsége.

Néhány egyeztetés

- Ez az egész úgy kezdődött, hogy érdeklődtem a szövetségnél, mert úgy hallottam, hogy ennek a meccsnek még nincs helyszíne – mondta el érdeklődésünkre Fehér Péter. – Ezután Miskolcon is futottam egy-kért kört. Szerdán jártam Kriza Ákos polgármesternél, megemlítettem neki az Eb-selejtező rendezési lehetőségét. A város az ügy mellé állt, így nincs akadálya annak, hogy ismét egy rangos nemzetközi eseményt hozzunk a városba. Pénzügyi segítséget nem kértem a várostól, kimondottan üzleti alapon működik a rendezés. Még a sportcsarnokkal és a lehetséges szállásadókkal egyeztetnem kell, ekkor készülhet el a mérkőzés teljes költségvetése.  
Fehér Péter elmondta: túl sok idő nincs a válogatott mérkőzésig, így reményei szerint a jövő héten valamennyi szerződést meg lehet kötni. Ekkor válik véglegessé a magyar – német összecsapás miskolci rendezése.

Eddig hibátlanul

Az Eb-selejtező pikantériáját egyébként az adja, hogy a 2011-es vb play-off során éppen a németek ejtették ki a mieinket. A válogatott ezért kénytelen volt kihagyni a tavaly decemberi, brazíliai világbajnokságot. Görbiczéket tehát duplán is fűti a visszavágás vágya. Karl Erik Böhm szövetségi-kapitány együttese egyébként az Európai 1-es csoportba kapott besorolást. A németek mellett Fehéroroszországgal és Azerbajdzsánnal került egy kvartettbe. Két mérkőzést már lejátszott a magyar csapat, Azerbajdzsánt hazai pályán 41-19-re, míg Fehéroroszországot idegenben 28-25-ra győzték le a lányok. A négyes csoportból az első két helyezett jut ki a hollandiai kontinenstornára.

-ME-

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Miskolc hírei
„Táncban” bíznak a kövesdiek
A pályán kiesett az NB I-ből a Mezőkövesdi KC. A matyóvárosiak azonban mégis reménykednek... tovább »
MKC: Becsület is van a világon…
Tét nélküli mérkőzést vívnak a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdázói, akik kiestek az élvonalból. tovább »
A kilencedik helyért az Ózdi KC
Ózd - Az Ózdi KC együttesének a férfi kézilabda NB I/B-ben már csak egy forduló van hátra. tovább »
A hajráig szoros volt
A végeredményt nézve ugyan sima vereséget szenvedett az Ózdi KC, de a játék képe alapján sokkal szorosabb volt [...] tovább »
MKC: Orosházán nem sikerült szépségtapaszt szerezni
Az idény utolsó idegenbeli bajnokiján (is) pont nélkül maradt az MKC férfi kézilabdacsapata. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés