Miskolcnak Kassa is segíthet

Akt.:
Miskolcnak Kassa is segíthet
Miskolcnak Kassa is segíthet
Miskolc – Kassa mint kulturális főváros kitörési pont lehet Miskolc számára a szakemberek szerint.

Bár egyelőre az anyagi helyzetük nem lett jobb azoknak a miskolci kulturális és művelődési intézményeknek, amelyek a közelmúltban nonprofit gazdasági társasággá alakultak, de az intézmények vezetői keresik a zavartalan szakmai működés feltételeit és forrásait. Ez derült ki hétfőn lapunk által szervezett kerekasztal-beszélgetésen. Vendégünk volt a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Miskolci Kulturális Központ, a megyei könyvtár és a Miskolci Galéria igazgatója, valamint a Miskolci Nemzeti Színház gazdasági igazgatója.

Felírni a térképre

Az intézményvezetők nem csak a pályázati támogatások elnyerésében és a szorosabb együttműködésben látják a jövőt, hanem azon is gondolkodnak, hogy lehetne Miskolcot felírni az ország kulturális és turisztikai térképére. Bán András, a galéria igazgatója fogalmazott így, aki jelezte, a Diósgyőri vár, a Herman Ottó Múzeum nemsokára megnyíló Pannon-tenger Múzeuma, a majdani Science Múzeum és az operafesztivál programjait lehetne felfűzni egy közös kulturális koncepcióra. Példaként Egert említette, ahol a vár látogatottsága sokszorosa a diósgyőrinek.

Tánczos Tamás, a Miskolci Kulturális Központ igazgatója ehhez hozzátette, kitörési pont lehet az is, hogy jövőre Kassa Európa Kulturális Fővárosa lesz, ez pedig számtalan együttműködésre ad lehetőséget a kassai és a miskolci kulturális intézmények között. Megemlítette: ők már felvették a kapcsolatot északi szomszédainkkal, csütörtökön tárgyalnak, milyen közös programokat tudnának e lebonyolítani a kulturális turizmus fellendítése érdekében.
– Pécs 2010-ben, amikor Európa Kulturális Fővárosa volt, messzebb volt, mint most Kassa – fogalmazott.

Közös programok

A megyei könyvtárnak május végén immár konkrét közös programja is lesz a kassai könyvtárakkal, tudtuk meg Tircsné dr. Popper Valéria igazgatótól. Háromszor kétórás felolvasást szerveztek Prága, Kassa és Miskolc részvételével, novemberben pedig könyvtáros szakembereket hívtak meg tanácskozásra a kassai intézményvezetők.
A kerekasztal résztvevőit komolyan foglalkoztatja az is, hogy lehetne az egyetemet „behozni” az intézmények programjaira. Bán András szerint a felsőoktatási intézmény 14-15 ezer hallgatója ma nem részese Miskolc kulturális életének. És mint fogalmazott, ez komoly probléma.


Több feladat, kevesebb támogatás – ÉM-kerekasztal a művészeti, közművelődési intézményekről

Miskolc – Miben változtak a kulturális, művészeti, közművelődési intézmények a megyeszékhelyen, amióta gazdasági társaságként működnek?



További hírek a Magyarország kategóriából

Sporthírek