Sport

2016.08.19. 17:07

A nagy nyomás elviselhető

Rio de Janeiro - Egy ezüstérem és egy nyilatkozat napok óta foglalkoztatja a magyarokat.

Rio de Janeiro - Egy ezüstérem és egy nyilatkozat napok óta foglalkoztatja a magyarokat.

A párbajtőröző Imre Géza már-már fogta az aranyérmet, amelyből ezüst lett. Ennek ürügyén – és a cselgáncsos Tóth Krisztián nyilatkozata okán, aki elmondta, hogy agyonnyomta az otthoni olimpiai várakozás – Rióban kértünk nyilatkozatot Lénárt Ágota docenstől, a Testnevelési Egyetem pszichológia és sportpszichológiai tanszékének vezetőjétől.

Küzdelem a csapásokkal

– Mindig elvonatkoztatok a személyektől és általános jelenségekről beszélek – kezdte a docens a MOB hivatalos szállásán, a Debret Hotelben. – Megfelelő felkészítéssel a sportolóra nagymértékben nehezedő nyomás igenis elviselhető. Elkerülhető az, hogy összeomoljon, kilépjen saját helyzetéből, vagy olyat cselekedjen, ami senkinek nem tesz jót. Sok módszer van. Az első és legfontosabb a modellezés: sok százszor, ezerszer elképzeltetjük azt a helyzetet, ami a versenyzőre vár. Az a kérdés, hogy miként tud megküzdeni a csapásokkal. Ez, és a mentális keménység a két legfontosabb tényező. A sokszori mentális ismétlésnek az a hatása, hogy kialakul az úgynevezett ismerősségi hatás, ennek következtében a sportoló úgy érzi, mintha a versenyét már végigcsinálta volna. Kihagyja a szorongást és magabiztosabban szerepel. Minimális lázra azért természetesen szükség van az optimális eredmény elérése érdekében, de ez nem lehet nagy és sok, mert ez agykérgi gátláshoz vezet és rossz irányba visz.

A vívóesetet elemezve Lénárt Ágota ezután így beszélt:

– Vannak olyan esetek, amikor a versenyző azt mondogatja, hogy bárcsak már túl lennék rajta, ebben az állapotban viszont nem lehet eredményesen szerepelni. Meghatározó tényező az is, ha az ellenfél olyan váltást hajt végre, amire a sportoló nem tud gyorsan reagálni. Ezeket is fel kell dolgoznia a továbblépés érdekében.

A döntő pillanatokról

A tanszékvezető docens elemezte a kritikus pillanatokban mutatott teljesítménycsökkenést is:

– Ennek sok oka lehet. Ilyen a váratlan fordulat, a fáradtság, a pillanatnyi kihagyás, ezek vezetnek a tartós teljesítményromláshoz. Megváltozik a biológiai állapot, létezik a zavaró tényező, például a közönség bekiabálása. A döntő pillanatra kell a figyelmet fordítani, az adott feladathoz kell igazítani a koncentrációt, és soha nem szabad a helyezéssel vagy az érem színével foglalkozni. Ezt így mondjuk: csak én, a pálya és a feladat létezik.

Lénárt Ágota – aki harminc éve űzi mesterségét és az olimpia végéig marad Rióban – hangsúlyozta: névvel csak azok esetében szolgál, akikkel dolgozik és akik megengedik neki, hogy róluk nyilatkozzon. A kívülállók számára pedig jó tanácsa: gondolják végig nyilatkozatukat, ne hamarkodják el szavaikat, ne értékeljenek elhamarkodottan, hiszen nem ismerik a hátteret.


A kajak-kenura koncentrál

Lénárt Ágota, aki már a kajak-kenu versenyekre koncentrál, egy sztorival is szolgált. Előfordult az az eset, hogy a sportolónak meghalt a nagymamája, de az edzője ezt nem mondta el a tanítványának, akinek így megsértette az emberi jogait. De ezt felvállalta, hiszen tudta, hogy versenyzője nem tudna jól szerepelni. Vagyis léteznek etikai dilemmák, amelyek ugyancsak mérlegelést képeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!