Miskolci Törvényszék: Majd’ 10 százalékkal kevesebb elhúzódó ügy

Akt.:
Budapest, Miskolc – Percsökkentésben is a legjobbak között a Miskolci Törvényszék.

„Szolgáltató bíróságokért” elnevezéssel hirdetett valamennyi bíróság részére programot az Országos Bírósági Hivatal elnöke. A program lényege a bíróságok iránti bizalom erősítése, az ügyfél-elégedettség növelése, valamint az időszerű és hatékony ítélkezés biztosítása. Az egyik központi cél az elhúzódó – 2 éven túli ügyek – csökkentése, melynek érdekében tett intézkedésekkel jelentős eredményeket értek el mind helyi, mind országos szinten. A program 2015. szeptember 1. napjával indult és három hónap alatt a két éven túli ügyek száma országosan 7,06 százalékkal, míg a Miskolci Törvényszéken és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságokon 9,68 százaklékkal csökkent. Az eredményeket a bírák többletmunkával, így többek között póttárgyalási napok tűzésével érték el.

Dr. Csillám Katalin, a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese elmondta, hogy a program folytatódik és reméli, hogy lezárultával újabb eredményekről tud beszámolni.

ÉM-SZB



Sporthírek






hirdetés