Miskolci Szimfonikus Zenekar: Fesztivállal indul az új évad

Miskolci Szimfonikus Zenekar: Fesztivállal indul az új évad
Miskolci Szimfonikus Zenekar: Fesztivállal indul az új évad
Miskolc – Újdonságok és hagyományok. Mindkettő jellemzi a szimfonikusok új évadát.

Kívül-belül újjászületve kezdi meg új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az új arculatnak megfelelően programjában is frissít a társulat. A szezont háromnapos fesztivállal indítja a zenekar, majd októberben megkezdődnek a Tűzvarázs és a Hangforrás bérletek programjai.

Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője az évadnyitó társulati ülésen elmondta: az előző év sikereiből táplálkozva szervezte meg idei évadát a zenekar.

Az arculatváltás nyomán, melynek középpontjában a 4 őselem áll, megújult a bérletsorozatok elnevezése. A Népszerű bérletből Tűzvarázs lett, a Gyöngy bérlet helyett pedig a Hangforrást választhatják az érdeklődők. A korábbi évekhez hasonlóan a Tűzvarázs „nagy” bérlet idén is közkedvelt programot tartalmaz, népszerű nyitányokat, ismert szimfóniákat és versenyműveket. A 4 koncertet kínáló Hangforrás bérlet oratórikus és vokális jellegű műveket tűz műsorra. Emellett pedig újra szerepel a zenekar a Szezonbérletben is, öt koncerttel. Mindhárom sorozatban legkiválóbb szólistákat, karmestereket és nemzetközi sztárokat láthat, hallhat a miskolci közönség.

Az évad sztárjai

Miskolcon dirigál többek között a híres Wagner-karmester, aki egyedülálló módon Dvořáknak mind a 9 szimfóniáját CD-re vette, Ivan Anguelov, valamint a Budapesti Wagner-napok egyik kiválósága, Elisabet Strid, akit A bolygó hollandi Sentájaként ismerhetett meg a hazai közönség. Az együttessel ezenkívül fellép Baráti Kristóf, Hollerung Gábor, Kocsis Zoltán, Vashegyi György, és jön a Nyíregyházi Cantemus Kórus is.

Természetesen folytatódnak a gyermek- és ifjúsági programok, mint a legkisebbeknek szóló Ciróka babakoncertek, a kismamáknak és babáknak ajánlott Szív-hang sorozat, a nagy sikerű interaktív zenei program: a „Játsszunk zenét a szimfonikusokkal!”, valamint a Hang-ár címet viselő, a város ifjúsági együtteseivel közös előadássorozat. Idén is lesznek Promenád- és Aperitif-koncertek, de ezek mellett az ország számos pontján találkozhatnak a zenekarral egy-egy koncert erejéig, Kazincbarcikától Budapestig.

Az évad első nagy programja, a zenekar saját szervezésű fesztiválja – szeptember 4–6-áig – a Neked játszunk! címet viseli.

ÉM-HE


Új arculattal indítják az évadot a Miskolci Szimfonikusok

Miskolc, 2015. augusztus 25., kedd (MTI) – A négy őselemre épülő új arculattal kezdi meg a 2015/16-os évadot a Miskolci Szimfonikus Zenekar, amely az új szezonban olyan neves művészeket lát vendégül, mint Baráti Kristóf, Hollerung Gábor és Vashegyi György. tovább »



Sporthírek






hirdetés