Miskolci Szimfonikus Zenekar: Együtt a négy őselem

Akt.:
Miskolci Szimfonikus Zenekar: Együtt a négy őselem
Miskolc – A Miskolci Szimfonikus Zenekar idén szakított a hagyományokkal és átkeresztelte bérleteit. A korábbi Népszerű Bérlet Tűzvarázs Bérletként folytatódik, a Gyöngy Bérlet Hangforrás Bérletként került meghirdetésre a 2015/2016-os évadban.

Az új elnevezések ahhoz a gondolathoz kapcsolódnak, hogy a zene olyan természetes és elválaszthatatlan részét képezi az életünknek, mint a hagyomány szerint bennünket körülvevő elemek: a tűz, a víz, a föld, és a levegő. Míg a tűz témáját a Tűzvarázs Bérlet, a víz témáját a Hangforrás Bérlet, addig a gyermek-és ifjúsági programokat a föld, a bérleten kívüli koncerteket pedig a levegő szimbolizálja, mely jólesően felüdíti hétköznapjainkat. A zenekar új szlogenje: Zene, elemi erő.

Vanczó Emesének tetszenek az új elnevezések. Tavaly az egyik zenekari zenész javaslatára vásárolt Mester és Népszerű Bérletet, idén pedig a Tűzvarázs és Hangforrás Bérletek mellett döntött. „A tavalyi koncertek nagyon tetszettek, főleg amikor Vásáry Tamás vezényelt és egy világhírű hegedűművésznő játszott. Akár minden héten eljárnék! A lányaim is zongoráznak, nagyon fontosnak tartottam, mivel úgy hallottam, ha a gyerekek zenélnek, könnyebben tanulnak nyelveket. Belehallgattam a Tűzvarázs műsorán szereplő néhány műbe, és nagyon megtetszett a kínálat. Főleg az Izzó lelkek című koncertet várom. ”

A zenekar idén jóval korábban, már májusban meghirdette bérleteit, és külön kedvezményeket is nyújt azok számára, akik június végéig bérletet váltanak.

Martos Mátyásné tavaly először vásárolt zenekari bérletet, de a zene az egész életét végigkísérte: „Én nem vagyok vájt fülű, de a húgom ének-zene szakos tanár, vele járok koncertekre, és ő szokta elmondani, mire érdemes odafigyelni. Mi így nőttünk fel, a Zrínyibe jártunk és rendszeresen látogattunk koncerteket. A tavalyi Mester Bérlet kínálata csodálatos volt, és nagyon tetszett a Carmina Burana a Sportcsarnokban, most ez az aktuális kedvencem.”

Dr. Bodnár Jánosné épp akkor vásárolta meg bérletét, amikor a jegypénztárban jártunk. Igazi elkötelezett bérlő, immár 30 éve jár a zenekar koncertjeire nem csak Miskolcon: „Placido Domingo nagy kedvencem, rengeteg felvételét összegyűjtöttem és egész Európát beutaztam, hogy meghallgathassam. Jártam a koncertjén Svájcban, Veronában, Bécsben….”

Szabó Gabriella szerényen jegyzi meg, hogy ő nem tanult hangszeren játszani, de elkezdett Bartók Rádiót hallgatni és járni a zenekar koncertjeire, így ma már egyre több művet felismer: „Anyukám szokott bérletet választani, és én bízom az ízlésében. Van egy gyűjteményünk a nagy klasszikusokból, és mindig kiválasztok egy kedvencet, amit aztán unalomig hallgatok. Télen Csajkovszkijt, tavasszal Vivaldit hallgattam, most Mozartot, de már elővettem Dvořákot is. Azt is szeretem, ha a bérletben kortárs művek is helyet kapnak, például Fekete-Kovács Kornél előadása nagyon tetszett valamelyik éven. Tűzvarázs Bérletet váltottunk, hozzám a szimfonikus nagyzenekar hangzása áll nagyon közel. ”

A zenekar vezetése korábbi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a zene és a négy elem kapcsolata izgalmas felfedezéseket kínál, hiszen van, hogy egy érzés, van, hogy egy szimbólum szintjén köszön vissza a kínálatban. A zenekar tehát mindenkit hív, fedezze föl, milyen lehetőségek és élmények rejlenek egy szimfonikus zenekarban.



Sporthírek