Miskolci Rendőrkapitányság: Hazudtak

Akt.:
Miskolc – Valótlan tartalmú, a tényeket elferdítő sajtótájékoztatót tartott Miskolcon 2015. május 6-án két, Miskolcon történt bűncselekménnyel kapcsolatban Szemes István és dr. Tardi Béla.

A sajtótájékoztatón elhangzottakkal ellentétben a valóság az, hogy a Miskolci Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást négy miskolci és egy kázsmárki lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak Miskolc, Bábonyibérc soron 2015. április 13-án 16 óra körüli időben az utcán különböző eszközökkel egy korábbi sérelem miatt bántalmaztak két helyi férfit. A sértettek négy ismerőse 18 óra 40 perckor behatolt a Miskolc, Bábonyibérc sor egyik családi házának udvarára, majd a ház bejárati ajtóját akarták befeszíteni egy vascsővel, mivel a korábbi bántalmazók családtagjai odabent tartózkodtak. A Miskolci Rendőrkapitányság ez utóbbi esetben felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a négy taktaharkányi lakossal szemben.

A rendőrség jelenleg rendelkezésre álló adatai szerint a két bűncselekmény elkövetésében összesen kilenc fő vett részt aktívan, akiket a rendőrök a bűncselekmények helyszínein elfogtak, majd előállítottak a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A rendőrség nem állított fel, és nem tartott fenn három napon át „ellenőrző-áteresztő pontokat” a Miskolc, Bábonyibérc soron, és ezekben az ügyekben sem rendelt el semmiféle hírzárlatot.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –


Közlemény – Jobbik: Kipukkant a “Kriza-modell”

Miskolc – Ezt nyilatkozta szerdai tájékoztatóján Szemes István, a miskolci Jobbik politikusa és Dr. Tardi Béla, az Érpataki Modell jogsegélyszolgálatának vezetője azok után, hogy információik szerint Miskolc Bábonyibérc városrészében háborús állapotok alakultak ki: 2 család, mintegy 100 fő csapott össze egymással. Eközben a Fidesz közbiztonsági mintaprojektről beszél. tovább »



Sporthírek