Miskolci portékákat vegyenek!

Miskolc – Miskolci termelői nap: most vasárnap indul, hagyományteremtő céllal.

Ezentúl minden hónap harmadik vasárnapján a Miskolci Termelői Napra várják majd az érdeklődőket az Erzsébet téren.

„A rendezvény egyrészt könnyed szórakozást ígér, bemutatkozási lehetőséget a helyi termelőknek, valamint egy újabb turisztikai program Miskolcon” – fogalmazott a keddi sajtótájékoztatón dr. Kiss János alpolgármester. Hozzátette: a városban vannak turisztikai programok, vannak látnivalók, de ezeknek szimbiózisban kell működniük. Az alpolgármester szerint egy termelői piac abból a szempontból is fontos, hogy a turista a helyre jellemző terméket, ajándékot vásárolhat.

Ajándékok

Ezt emelte ki Nagy Julianna is, a miskolci TDM ügyvezetője is, aki elmondta, egy ideje azon dolgoznak, hogy a helyi értékeket turisztikai termékekké alakítsák. „Az attrakciók mellett fontosak a kiegészítőélmények, valamint azok a termékek, megjelenések, amelyek Miskolcot egyedivé teszik” – fogalmazott. Hangsúlyozta: „Mára már közel tucatnyi turisztikai szolgáltatónál elindítottuk a Miskolc Sarkokat, így a szálláshelyek egy részén már Miskolc-márkás helyi termékeket tudnak vásárolni ajándékként a hazatérő vendégek”.

A termelői piac kapcsán megtudtuk, kiváló alkalom lesz arra is, hogy a helyi és környékbeli termelők megmutassák portékáikat. A kísérőprogramok között szerepelnek játszóházak, kóstolók, bábelőadások, táncházak, tematikus belvárosi séták és egyéb érdekességek. Továbbá minden hónap egy-egy téma jegyében zajlik majd, ehhez kapcsolódóan érkeznek vendégek.

ÉM-NSZR


Dátumok

  • Július 19-én: Gyümölcsös finomságok, virágos jókedv
  • Augusztus 16-án: Házi kenyér, házi tészta, házi kőttes
  • Szeptember 20-án: Dióverés, almaszüret
  • Október 18-án: Szőlőlé és málé
  • November 15-én: Fényes, mézes sokadalom
  • December 20-án: Disznótoros karácsony



Sporthírek






hirdetés