Miskolci Önkormányzati Rendészet – Student Police 2016.

Miskolci Önkormányzati Rendészet - Student Police 2016.
Miskolci Önkormányzati Rendészet - Student Police 2016. - © Fotó: mior.hu
Miskolc – 2016 nyarának idegenforgalmi szezonjára – a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltak alapján – az 50 órás közösségi szolgálat teljesítésére is alkalmas Student Police programot hirdetett meg a város középiskolás diákjai részére Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának testülete a Miskolci Önkormányzati Rendészettel karöltve.

A programra jelentkező hallgatók 2016. évben a nyári iskolai szünetben (az elméleti oktatást követően) a Miskolci Önkormányzati Rendészet járőreivel közösen, Miskolc Megyei Jogú Város idegenforgalmi szempontból frekventált helyein (Belváros, Tapolca, Diósgyőri-vár, Lillafüred) turisztikai célú, tolmácsolás jellegű közösségi szolgálatot teljesítenek, melynek során nyelvismereteik segítségével a városba érkező külföldi látogatókat – igényeiknek megfelelően – különböző információkkal látják el.

A diákok elméleti felkészítésére július elején a Miskolci Önkormányzati Rendészet Miskolc Győri kapu 27. szám alatti központjában került sor a résztvevő iskolák koordinátorainak jelenlétében. Általános tájékoztatást a német nemzetiségi önkormányzat elnöke, turisztikai és idegenforgalmi szempontból jelentős kérdésekben a Tourinform Miskolc vezetője, illetve viselkedési, magatartási formákról, szolgálat-ellátási kérdésekről a Miskolci Önkormányzati Rendészet képviselője tartott előadást.

A program lezárására és értékelésére augusztusban, a turisztikai szezon végén kerül sor az iskolák képviselői, valamint a szervezők részvételével.

Forrás: mior.hu.








hirdetés