Miskolci Nemzeti Színház – Új szlogen: Itt a helyem!

A nagy sikerű My Fair Lady továbbra is műsoron marad
A nagy sikerű My Fair Lady továbbra is műsoron marad
Miskolc – A Miskolci Nemzeti Színház megbízott igazgatója, Szabó Máté ismertette az újabb évad programját szerdán.

Szabó Máté megbízott igazgató is először vette kézbe a nyitólapján az új szlogent – Itt a helyem! – és egy piros-fekete zsöllyét ábrázoló programfüzetet, amelyről elmondta: a letisztult forma a tisztelet , alázat és az elit kifejezésmód ötvözete. A közelmúlt színházbeli változásaira utalva kijelentette: számukra csakis az előre haladás lehetősége maradt. Ennek jegyében racionalizálták a műsortervet: ugyan a korábbiaknál kevesebb, 15-re redukált, ugyanakkor tartalmas bemutatóval. Mint mondta, ezáltal levegőhöz jutnak az előadások és a színészek is. Megszűnnek a bemutató-hétvégék, időben eloszlanak, két bemutató között legalább egy hét telik majd el, amely vélhetően jobb lesz a nézőknek, s a színészeknek is, mert így egymást is meg tudják nézni. Az előadásokat sokat lehet majd játszani, s az előadások nem gátolják majd egymást. A nézőknek pedig minden hónapban akár többször is lehetőségük lesz színházba menniük – akár a legkülönbözőbb műfajú előadásokra. Ezt segíti, hogy a „régi”, sikeres előadások közül néhány továbbra is műsoron marad.

A bérletek struktúráját megtartották, de továbbfejlesztették.Május 3-án vasárnap különleges évadindító rendezvénnyel várják a színház környékére látogatókat.

ÉM-SZK

Új bemutatók

  • Giacimi Puccini: Tosca;
  • Friedrich Düremmatt: A nagy romulus;
  • Eisemann Mihály – Halász Imre – Békeffi István: Egy csók és más semmi;
  • Joseph Stein – John Kander – Fred Ebb: Zorba, a görög;
  • Molnár Ferenc: Liliom;
  • Fazekas Mihály – Schwajda György: Lúdas Matyi;
  • Arthur Miller: Pillantás a hídról;
  • Michael Ende: Momo;
  • Edward Albee: Mindent a kertbe! Jon Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka;
  • Csehov: Ványa bácsi;
  • Neil Simon – Marvin Hamlisch: Édeskettes hármasban.
  • A Miskolci Balett előadásai: A nagy Gatsby és Don Quijote.