Miskolci közgyűlés – Science: feljelentést tett Miskolc polgármestere

Akt.:
Téma volt a Science Múzeum ügye is a miskolci testületi ülésen
Téma volt a Science Múzeum ügye is a miskolci testületi ülésen
Miskolc – Dr. Kriza Ákos szeretné kideríteni, mi történt pontosan a beruházás során.

„A nyomozóhatóságnál feljelentést tettem a Science Múzeum ügyében, ezért nem a testület feladata az ügy kivizsgálása” – mondta a csütörtöki testületi ülésen dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. Ezzel indokolta meg, hogy a DK által benyújtott önálló képviselői indítványt, amely a projekttel kapcsolatban egy ideiglenes bizottság felállítását kezdeményezte, miért nem veszik napirendre.

A közgyűlési ülésen azt is elmondta a polgármester, hogy ő is kíváncsi, mi történt pontosan a beruházás folyamatában, éppen ezért fordult a hatósághoz.

Mint kiderült, a hatósági feljelentés és a nyomozás nem befolyásolja a város több mint másfél milliárd forintos visszafizetési kötelezettségét.

ÉM-NSZR


”Pár száz millió hiányzik”

A testületi ülésen a DK többször kérte, szeretné látni a Science Múzeum dossziéját, hogy kiderüljön számukra, mi történt, miért hiúsult meg a beruházás, hova tűnt 1,5 milliárd forint. Dr. Kriza Ákos polgármester válaszában elmondta, ő is kíváncsi, mi történt, ezért tett feljelentést a nyáron, ismeretlen tettes ellen. Azt is hangsúlyozta: „A pénz nagy része az épületben van, pár száz milliót kell keresni, ezt keresi a rendőrség, ezért tettünk feljelentést”. A lefolytatott belső vizsgálat során felmerült a szabálytalanságok gyanúja. Mint megtudtuk, a feljelentést a polgármester 2014. augusztus 15-én tette meg az önkormányzat képviseletében a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságánál. Megkérdeztük azt is, hogy miért fizeti vissza a város a pénzt, amíg ki nem derül, ki a felelős a Science ügyben? A válasz a következő volt: „A feljelentés alapján folytatott eljárás és a visszafizetés között nincs közvetlen összefüggés, a visszafizetési kötelezettség ugyanis a támogatási szerződéstől való elállás objektív jogkövetkezménye, arra a felelősségi kérdések megállapításának nincs hatása”.

Ülésezett a miskolci közgyűlés – 2015. november

Miskolc – Csütörtökön tartották a novemberi, miskolci testületi ülést, ahol a képviselők hat napirendet tárgyaltak, köztük az építmény- és telekadóról szóló rendeletmódosítást. Munkatársunk helyszíni tudósítása. tovább »