Miskolci Jegesmedvék: “Magyaros” csatár Amerikából

Justin Cseter
Justin Cseter
Miskolc – A Miskolci Jegesmedvék vezetőinek fejében két évvel ezelőtt körvonalazódott egy elképzelés, amely szerint magyar gyökerekkel rendelkező minőségi észak-amerikai hokisokat kellene a sárga-feketékhez csábítani.

Így került már akkor képbe Justin Cseter, aki addigra már egyetemi bajnok volt a University of Alabama-Huntsville csapatával, és Huntsville Havoc gárdájában játszott az SPHL-ben (Southern Professional Hockey League). Itt érdemes megjegyezni, hogy a miskolci szurkolók nagy kedvence, Josh Bonar is ebből a ligából igazolt a Macikhoz 2010-ben. A Jegesmedvék vezetői tehát felvették vele a kapcsolatot, de végül két év telt el, hogy Justin mire igent mondott. Eközben jó teljesítményt nyújtott, hiszen a 2013-14-es szezonban 56 mérkőzésen 9 góllal és 33 passzal, azaz 42 ponttal segítette csapatát. A tavalyi év első felében egy sérülés hátráltatta, és csak januárban térhetett vissza, így végül 42 meccsen 20 ponttal zárt. Justin rendelkezik magyar útlevéllel, ezért nem számít majd légiósnak.



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés