Miskolci Jegesmedvék: Finn hátvéd a szlovák Extraligából

Akt.:
Jarkko Leppanen
Jarkko Leppanen
Miskolc – Betöltötte hatodik légióshelyét a Miskolci Jegesmedvék csapata: észak-amerikai és szlovák Extraliga tapasztalatokkal rendelkező finn hátvéd érkezik.

A hatodik légiós poszt betöltésére egy hátvédet kerestek a Miskolci Jegesmedvék vezetői, és meg is találták a megfelelő játékost. A 28 éves finn Jarkko Leppanen kijárta hazája juniorligáit, majd négy évet az egyik tengerentúli egyetemi bajnokságban töltött, ahol a csapatában egészen a csapatkapitányi posztig jutott, amit bizony akárkinek nem adnak oda. Ezt követően maradt Amerikában, ahol két évvel ezelőtt, a CHL-ben Jesse Dudas és Jon Booras csapattársa volt, így ők első kézből származó véleményt tudtak róla mondani a Jegesmedve vezetőknek. A tavalyi szezonja kicsit balszerencsésre sikerült, mert amerikai klubjánál különböző gondok adódtak, ezért úgy döntött, visszatér Európába. Decemberben szerződött a szlovák Extraligába, a Pöstyén csapatába.

A Jegesmedvék szakmai vezetése az utolsó légiós helyre egy olyan hátvédet keresett, aki jól korcsolyázik, mozgékony és kitűnő védekező munkát végez. Jarkko Leppanen – miután alaposan leinformálták – régóta szerepelt a klub kívánságlistájának elején, és a tárgyalások most jutottak el oda, hogy a finn hátvéd aláírta miskolci szerződését a következő szezonra.



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés