Miskolci Jegesmedvék: Egyszerűen, hatékonyan

Miskolci Jegesmedvék: Egyszerűen, hatékonyan
Miskolc – A Miskolci Jegesmedvék szerdán este valósággal kiütötték a tavalyi győztes Érsekújvárt a MOL Liga döntőben. Pénteken idegenben csapnak össze a felek, erről beszélgettünk Majoross Gergely vezetőedzővel.

– Aludtál egyet a mérkőzésre, hogyan látod most a találkozót?

Majoross Gergely: A mérkőzés képe nagyjából úgy alakult ahogyan vártam. Megmondom őszintén nagyobb ellenállásra számítottam, és ha mondjuk az első harmadban lőnek egy gólt, akkor komolyabb kihívás várt volna ránk. A Brassó elleni első mérkőzés tapasztalatait nagyon jól használtuk fel. Akkor is két hét szünet után léptünk jégre, és a vendégek kis híján megleptek bennünket. Éppen ezért azt kértem a csapattól, hogy az első harmadban a szokásosnál is egyszerűbben játsszunk addig, amíg fel nem vesszük a tempót, és a kétheti rozsda le nem pereg rólunk. A cél az volt, hogy minél kevesebb lehetőséget adjunk az ellenfélnek, és ezt sikerült megoldani. Utána pedig már kellően felpörögtünk, és minden tekintetben az Érsekújvár fölé nőttünk.

– A meccs utáni nyilatkozatodban említetted, hogy a pénteki mérkőzésen ismét 0-0-ról indulunk. Mit vársz ettől a találkozótól?

Majoross Gergely: Az alapszakaszban háromszor játszottunk ott, és bár valamennyi alkalommal győztünk, mindig kellett valami extra a végén. Nem úgy kezdtük ezeket a meccseket, ahogyan kellett volna, és most erre nagyon oda kell figyelnünk. Az első perctől kezdve olyan teljesítményt kell nyújtanunk, amelyre tudunk építkezni. Itt nem arra gondolok, hogy egyből meg kell szereznünk a vezetést, sokkal inkább arra, hogy olyan akarás és tűz jellemezze a játékunkat, amely végül eredményre vezet bennünket.

– Mire lesz szükség a győzelemhez?

Majoross Gergely: Az Érsekújvár ellen kulcsfontosságú, hogy egyszerűen játsszunk, ám ez önmagában nem elég, hatékonynak is kell lennünk. Ha mindenki megvalósítja a feladatát, akkor bizonyos helyzetekben gondolkodás nélkül is tudják, hogy hol jön a társ, hol helyezkednek a többiek, és ilyenkor sokkal könnyebb a megbízható, egyszerű megoldást választani. Ez lesz az egyik legfontosabb alkotóelem a játékunkban, erre lesz szükség ahhoz, hogy eredményesek legyünk pénteken este is.

Forrás: Miskolci Jegesmedvék








hirdet�s