Miskolci főutca: kereskedők alkonya?

Miskolci főutca: kereskedők alkonya?

Miskolc – A miskolci főutcai kereskedők keveslik
a MIK Zrt. által javasolt, bérleti
díjakra tett kedvezményt.


A MIK Zrt. egyeztető fórumra
hívta péntek délelőtt a
miskolci főutca
kereskedőit, nem titkolva: ebben
része volt annak, hogy korábban a
meghívottak egy része bizonyos
változásokat kezdeményezett.
Molnár Zoltán
vezérigazgató a polgármesteri
hivatal dugig telt Dísztermének
hallgatósága előtt a MIK
Zrt
. múltját, jelenét
és jövőjét ismertető
kiselőadással kezdte az
összejövetelt, amit egy idő után
a jelenlévők egy tagja azzal akasztott meg:
nem ezért jött össze ez a sok
„szenvedő alany”, hogy a helyi
újságból már jól
ismert tényeket újra meghallgassa.

Készülnek a
közgyűlésre


Kisvártatva rá is tértek a
közös lényegre: milyen javaslatokat
szán a szeptember végi
közgyűlés elé vinni a
MIK és a város. Dr.
Simon Gábor
, az
önkormányzat belvárosi biztosa
ismertette azokat.

Az eddigi 6 havi óvadékot a
meghatározó, évek óta
jól fizető vállalkozó
bérlők számára 2 havira
mérsékelnék, a többiek
számára pedig 4 havira. A
hosszabbított nyitvatartás
bérletidíj-kedvezményt vonna maga
után, továbbá
felülvizsgálnák az eddig tiltott
tevékenységek körét. Egy
további elképzelés szerint 2009.
október 1-jétől 2010. december 31-ig
20 százalékos
bérletidíj-csökkenést
látnának méltányosnak,
tekintettel a válságra, illetve a
villamosprojekt megvalósítása
során elszenvedett hátrányokra.


Ez utóbbi, kalkulációjuk szerint
mintegy 200 millió forintos
bevételkiesést jelent ugyan, de ennyit
még elbír a MIK
költségvetése.

Vásárlók
éjszakája?


A főutcai kereskedők
számára javasolták még,
hogy hozzanak létre közös szervezetet
a közös érdekek
képviseletére, továbbá hogy
közös marketingakciókkal tudják
magukhoz csábítani a
vásárlókat. Tippet is adtak
hozzá: szervezzenek például
„vásárlók
éjszakáját”. Ezt
követően egymás után
jelentkeztek szólásra az érintett
kereskedők, akik kevesellték az
előterjesztett kedvezményt, s igen
sötét jövőt jósoltak
maguknak, a főutcai kereskedelemnek.

Többen is azt firtatták: a város
miért nem készít,
készített a főutcai kereskedelemre
vonatkozóan hatástanulmányt, ha
beenged a városba egy
bevásárlóközpontot.

Volt, aki épp a
bevásárlóközpontok
példájára hivatkozva amellett
kardoskodott: megérné akár
felére csökkenteni a bérletit
díjakat, mert még az is jobb, mint ha
fizetésképtelenné
válás miatt sorra beadják a
kulcsot, s üresen maradnak a
bérlemények a felújított
homlokzatú főutcai házakban. A
rendezvény azzal zárult: A MIK
és a város valamennyi elhangzott
javaslatot jegyzőkönyv alapján
figyelembe vesz, sőt, legkésőbb
szeptember elejéig várják a
további javaslatokat is.








hirdet�s