Miskolci FE: Most is nemet mondanak az élvonalra: nincs pénzük…

Akt.:
A miskolciak nem váltanak osztályt
A miskolciak nem váltanak osztályt - © Fotó: Magánarchívum
Miskolc – A Miskolci FE-floor­baller.hu férfi-floorballcsapata bajnok lett az OB II-ben, de nem vált osztályt.

Tavaly „csak” feljutó helyen végzett, az idén viszont bajnok lett a Miskolci FE-floorballer.hu férfi-floor­ballegyüttese. Egy éve a nyolccsapatos másodosztály második helyén zártak az SZPK Komárom II. gárdája mögött, de ennek ellenére nem vállalták az élvonalbeli szereplést, míg a 2016/17-es évadban az ötcsapatos második vonalban az élen végeztek úgy, hogy csupán egyetlen alkalommal szenvedtek vereséget, a 2. fordulóban Szegeden kaptak ki egy góllal. Viszont emellett 11 alkalommal győztesen hagyták el a játékteret, és ennek köszönhetően az élvonalban indulhatnának.

Nincs kihez fordulniuk

– Indulhatnánk, de nem indulunk – fogalmazott tömören Szabó Ákos, a Miskolci FE-floor­baller.hu csapatvezetője. – Maradunk a második vonalban. Mert hiába bizonyítottuk be a pályán, hogy az élvonalra is alkalmasak lennénk, a hátterünk nem adott alkalmat ahhoz, hogy ott versenyezzünk. Az biztos, hogy az osztályváltáshoz magasabb büdzsét kellene tervezni, és ez még csak menne is, hiszen a tervezés nem kerül igazán pénzbe, de meg is kellene szerezni a plusz javakat, és ezen a téren nincs kihez forduljunk, nincs kitől reméljünk. Csak saját magunkra, a csapat tagjaira számíthatunk, és nincs olyan mély zsebünk, amelyben lehetne találni még némi plusz pénzt.

Szabó Ákostól azt is megtudtuk, hogy klubjuk mindössze 200 ezer forint éves támogatásban részesül, ennyit kapnak a Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzatától, a Mecénás alapból.

– Mi minden támogatást örömmel veszünk, természetesen ezt is, hiszen segíti a működésünket – jelentette ki Szabó Ákos, aki arra a kérdésre, hogy mire elég ez a pénz, így felelt: – Egy havi terembérleti díjunkat fedezi. A működésünk többi részét mi finanszírozzuk, a további terembérletet, az utazásokat, a mérkőzések rendezését. Úgyhogy sajnos nem derülhet ki, hogy mire lennénk képesek az OB I-ben, és bár véleményem szerint az élcsapatok, az első négy helyezett szintjétől messze vagyunk, de a középmezőnyben ott lehetnénk. Viszont ehhez többet kellene edzeni, amihez több pénz, több energia szükséges, ami – mint mondtam – most nincs. Némi remény viszont van, elkezdődtek olyan jellegű tárgyalások, amitől javulhat a helyzetünk, de korai még erről beszélni.

Arra a felvetésre, hogy biztos van olyan információ ebben a témában, ami a szuper titkos kategórián kívül esik, így felelt Szabó Ákos:
Változások lesznek

– Nem arról van szó, hogy titkolóznánk, de még nagyon az elején járunk egy lehetséges együttműködésnek, amiről egy ilyen szakaszban nem illik nyilatkozni. A lényeg annyi, hogy van egy másik sportszervezet, amelyik talán tud és akar is segíteni, és lehet, hogy ezzel összefüggésben lesznek bizonyos változások nálunk, belemegyünk egy próbaévbe, ami ha jól sül el, akár utat is jelenthet az OB I-be. Elkiabálni semmit nem akarok, a jövő hónap végéig kell nevezni az OB II-re, illetve augusztusban kezdődik a felkészülésünk, addigra kikristályosodhat ez a mostani helyzet.

– Berecz Csaba –


Floorball: a férfi OB II végeredménye

1. Miskolci FE-floorballer.hu 12 11 – 1 139-59 22

2. Lizards Floorball Team 12 7 2 3 85-67 16

3. Szegedi Floorball Egyesület 12 4 1 7 67-90 9

4. Phoenix Titans 12 3 1 8 57-78 7

5. Torpedo Justitia SC 12 3 – 9 67-121 6



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés