Miskolci FE-floorballer.hu: Visszalépés után elindulás

Miskolci FE-floorballer.hu : Tavaly elhasaltak, de az idén talpra álltak
Miskolci FE-floorballer.hu : Tavaly elhasaltak, de az idén talpra álltak
Miskolc – A tavalyi OB I-es szereplés után az idén az OB II-ben játszik az MFE-floorballer.hu csapata.

A múlt hét végén elkezdődtek a küzdelmek a hazai floorball bajnokságok különböző osztályaiban. A tavaly az élvonalban szerepelt és a bajnokságot visszalépése miatt idejekorán befejező Miskolci FE-floorballer.hu az OB II 1. fordulójának keretében a múlt héten vasárnap a fővárosban az Origo SE vendége volt. És hogy miként kerül a csizma az asztalra, a második vonalba az a miskolci gárda, amelyik tavaly bedobta a törülközőt?

– Az előző évadban sok olyan körülmény volt, ami miatt az a döntés született, hogy nem fejezzük be a bajnokságot: az amatőr csapatunk tagjai közül többen sérültek voltak, voltak, akik nem vállalták a játékot, és az anyagiak terén sem álltunk jól, hogy finoman fejezzem ki magam – mondta Szabó Ákos, a csapat egyik játékosa, a Miskolci Floorball Egyesület elnöke, aki arra a kérdésre, hogy mi változott mostanra, így felelt: – Nagyon hiányzott a játék a korábbi magnak. Így részben saját elhatározásunkra, részben a szövetség biztatására elkezdtünk azon gondolkodni, hogy az új bajnokságban, valamelyik osztályban rajthoz kellene állnunk. A tavalyi visszalépésünk miatt alapból a harmadik vonalba kerültünk volna besorolásra, de a szövetség megadta nekünk azt a lehetőséget, hogy a másodosztályra, az OB II-re adjuk le nevezésünkre. Mi pedig éltünk ezzel, így a múlt vasárnap már le is játszottuk a 2015/16-os szezon első bajnokiját.

Nő a kapuban

Az elnök elmondása szerint a tavalyi kerethez képest annyi változás történt, hogy az egriek ebben az évadban nem jönnek, viszont számíthatnak az U19-es leány válogatott kapusára, Drótos Gyöngyire, aki az élvonalbeli férfi bajnokságra nem kapott játékengedélyt, viszont a férfi OB II-ben nincs akadálya annak, hogy a gólvonalra álljon. Edzője viszont egyelőre nincs a csapatnak, és a heti edzések száma is csökkent.

– Az első bajnokin edző nélkül álltunk ki, de nem azért, mert bármi bajunk lenne Juhász Csabával, a csapat korábbi edzőjével. Volt is szó arról, hogy vele folytassuk, de még nem jutottunk el oda, hogy erről a klub vezetésében, illetve az érintettel szót váltsunk – mondta Szabó Ákos, aki arra a kérdésre, hogy az anyagiak terén mi változott tavaly óta, így felelt: – Nem sok minden. Azon vagyunk, hogy az előző évi pénzügyi vállalásainkat teljesítsük, gondolok itt a terembérleti díjak rendezésére. De mindennek ára van, annak is, hogy próbáljuk rendezni a múltat, hiszen az idén a korábbi heti két edzés helyett csak egyre futja. Ez nem igazán öröm, de most, az idei első meccs után, a vereség ellenére sem vagyunk szomorúak. Tudjuk, hogy kaptunk ki a feljutásra hajtó Origótól, és hogy más lett volna a nyitány, valószínűleg nem kaptunk volna 8 perc alatt 4 gólt, ha nem kerülünk az autópályán dugóba a fővárosba menet, és nem késünk el emiatt, és nem a kocsiból kipattanva, gyors átöltözés után, bemelegítés nélkül kell pályára lépnünk. Jó volt újra játszani, most már nem is kérdés, hogy folytatnunk kellett.

ÉM-BCS


JEGYZŐKÖNYV

Férfi floorball OB II, 1. forduló

Origo SE – MFE-floorballer.hu

9-8 (5-3, 3-3, 1-2)

Budapest, 50 néző. V.: Kiss T., Majorosi.


MFE-floorballer.hu: Drótos – Popik, Török (1), Hudák, Gál T. 1, Szabó Á. 2 (2), Groza 1 (1), Ignéczi (1), Karácsony 2 (1), Hajnal, Klemencz 2 (1), Varga A. Csapatvezető: Szabó Ákos.



További hírek a Sport kategóriából