Miskolci Egyetem: Vizsgálják a gazdálkodást

Akt.:
Miskolci Egyetem: Vizsgálják a gazdálkodást
Miskolc – A Miskolci Egyetemen történt hűtlen kezelés miatt nyomoznak.

„Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárás a Miskolci Járásbíróságon az egyetem gazdálkodásával kapcsolatban” – írta a napokban a Magyar Nemzet. „Az ügy elsőrendű vádlottja az egyetem egykori főtitkára, aki ma a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A vádirat szerint a vádlottak fiktív szerződésekkel több millió forintos vagyoni hátrányt okoztak a Miskolci Egyetemnek. A szoftverek karbantartásáról, számítógépes programozásról és szaktanácsadásról szóló szerződéseket – az ügyészség szerint – nem teljesítették, a szolgáltatás díját azonban kifizették a másod- és harmadrendű vádlottnak” – fogalmaz a Magyar Nemzet.

Vizsgálatok

Az üggyel kapcsolatban kerestük Kovács Viktort, aki írásban a következő sorokat juttatta el az Észak-Magyarországhoz: „Az eljárás előzménye a 2013-as botrányos miskolci egyetemi rektorválasztásig nyúlik vissza. Ahol sokan bennem látták azt a személyt, aki a hosszú évekig szőnyeg alá söpört problémákat a nyilvánosság elé tárja.

Ezt követően példátlan vizsgálathullám indult ellenem, mely során 2009–2012 közötti években általam aláírt több száz szerződést megvizsgáltak. Olyan formai hibákat kértek rajtam számon, amelyek az intézményi gyakorlat részei voltak. A rektor­választási harcok hevében, az előző rendszerbeli sémák szerint névtelenül feljelentettek, hogy még véletlenül se lehessen a későbbiekben hamis vád miatt a feljelentőt felelősségre vonni. Az eddigi történéseket a feljelentés előtti koncepciós eljárás folytatásának tartom. A Bíróság az ügyben még csak most kezdte el a munkáját.

A Miskolci Egyetemen eltöltött 20 év során kapott emberi, szakmai értékeket nem veheti el tőlem egy lejáratásomra készített ügy. Ahogyan az egyetem értékeihez – amelyek állandóak – sincs semmi köze. Egyetemen belül és kívül nagyon jelentős üzleti érdekeket sértettem meg, és most sem hátrálok. Különösen, hogy módom nyílt bemutatni azt is, hogy a jelenlegi rektor előtt, az egyetemi vagyonkezelésért felelősök hogyan gazdálkodtak az állami vagyonnal. A bűnöm, hogy az ezzel kapcsolatos véleményemet már 2012-ben megfogalmaztam, leírtam. Engem 2013-ban jelentett fel valaki. A nevemmel vállalt feljelentés alapján a nyomozás folytatólagosan, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen vagyonkezelés tárgyban elindult, büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van. Dokumentáltan több mint félmilliárd forint közpénz felhasználásának jogszerűségét kérdőjeleztem meg. Én a továbbiakban is készséggel állok a hatóságok rendelkezésére. Bizonyára mások ugyanígy vannak, lesznek ezzel. Mindennek a mostani munkámhoz semmi köze sincs” – írja Kovács Viktor.

Két eljárás indult

Torma András, a Miskolci Egyetem rektora azt mondta az Észak-Magyarországnak, hogy nem kommentálja az ügyet. Megkerestük Patkó Gyulát, az egyetem korábbi rektorát is. Jelezte: nem tud erről az esetről. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivőjétől, Martossy Györgytől azt tudtuk meg, hogy a Legfőbb Ügyészség a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségre utalta az ügyet. Itt érdeklődve Szilágyi László szóvivő az alábbi tájékoztatást adta: „A Miskolci Egyetemet érintően két büntetőeljárás indult, illetve van folyamatban. A Nyíregyházi Járási Ügyészség 2015. június 26-án három személlyel szemben emelt vádat a Miskolci Járásbíróságon, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. A második esetben egy magánszemély feljelentése alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást.

A nyomozás jelenleg folya­matban van, annak meghosszabbí­tott határideje 2016. január 2-a. Ezen ügyben bővebb felvilágosítást nem adhatok, mert az a nyomozás érdekeit​ sértené”.

ÉM-HE


MSZP: El kell tűnnie…

A hűtlen kezeléssel vádolt Kovács Viktornak el kell tűnnie a Mikom éléről – áll az MSZP miskolci szervezetének az üggyel kapcsolatban kiadott közleményében. Többek között kifogásolják, hogy a Miskolc Holding kinevezte az eljárás alatt álló ügyvezetőt és helytelenítik, hogy a közpénzből működő kft. véleményük szerint az ellenzéki pártok negligálása mellett, a Fidesz népszerűsítésére költi az egyébként megemelt támogatását. Nehezményezik, hogy a kft. szerint „az sem számít közérdeklődésre számot tartó hírnek, hogy bíróság előtt kell felelnie a Miskolci Egyetem egyik korábbi vezetőjének”.








hirdetés