Miskolci alpolgármester: folytatódik a telepek felszámolása

Akt.:
Miskolci alpolgármester: folytatódik a telepek felszámolása
Miskolci alpolgármester: folytatódik a telepek felszámolása
Miskolc – Miskolcon folytatódik a telepek, elsősorban a diósgyőri stadion környéki úgynevezett számozott utcai lakások felszámolása. Az önkormányzat továbbra is a jogszabályoknak megfelelően jár el – közölte Kiss János (Fidesz-KDNP) alpolgármester szerdán sajtótájékoztatón.

Kiemelte: Miskolc vezetése elkötelezett “a nyomortelepek felszámolása, megszüntetése mellett”, ez széleskörű társadalmi támogatással bír, a városvezetést erre 35 ezer miskolci az aláírásával is felhatalmazta. A számozott utcákban lévő 248 lakás többsége már kiürült, a korábban ott lakók máshová költöztek, az épületek bontása már részben elkezdődött – tette hozzá.

Közölte, a tervek szerint a számozott utcák épületeinek felszámolása a jogszabályok előírásainak megfelelően folytatódik, és várhatóan 2019-re befejeződik.

Az alpolgármester azt nem tudta számszerűsíteni, hogy ez eddig mennyi pénzébe került a városnak, azt mondta: a fontos az, hogy ezek a telepek megszűnjenek.

A miskolci önkormányzat 2014 májusában fogadott el határozatot a telepek felszámolásáról.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s