Szép és gonosz dalok, szelíd villamos

Akt.:
Gimpel Tamás:„A kötet hat év történéseit meséli el, de nem időrendben, hanem évszakok szerint csoportosítva, ez a szerkesztőm, Mici ötlete volt. Meglepően szép íve lett végül nekik egyébként...”
Gimpel Tamás:„A kötet hat év történéseit meséli el, de nem időrendben, hanem évszakok szerint csoportosítva, ez a szerkesztőm, Mici ötlete volt. Meglepően szép íve lett végül nekik egyébként...” - © Fotó: magánarchívum
Miskolc – Gimpel Tamás egyénisége, egyedi humora, világlátása a könyvében éppen úgy megjelenik, mint a dalaiban. Interjú: Gimpel Tamás íróval.

Stílszerűen úgy is kezdhetném ezt az interjút, hogy „Gimpel Tomit kérdeztük” jellegű poszt következik. Viszont egyrészt ez nem poszt, hanem újságcikk, másrészt pedig ez a fajta címadás hozzá tartozik éppúgy, mint mondjuk a decemberben megjelent, „Hogyan szelídítettem villamost?” című könyve (ami amúgy éppen ezeket a közösségi bejegyzéseit gyűjti egy csokorba) vagy éppen a Szép és gonosz dalok című zenés előadóestjei. Tomival éppen egy hete beszélgettünk, miskolci koncertjét követően.

Általános iskola hatodikig osztálytársak voltunk, ezért aztán remélem, az olvasók is elnézik, tegeződni fogunk. Hogyan lett a miskolci kisiskolásból zenész, sőt író?

Egyébként nemcsak osztálytársak, padtársak is voltunk! Emlékszem, hogy rendszeresen ettem a cukorból, csokiból, amit hoztál magaddal. A kérdésedre visszatérve: teljesen átlagos életem volt, gyakorlatilag minden szempontból. Általános iskola után végigszenvedtem magamat egy középiskolán. Ezután Egerben magyar szakot végeztem, mert félreértettem, hogy mit is lehet tanulni magyar szakon. Szegeden, az egyetemen aztán a néprajzot kezdtem el, viszont, mint kiderült, ez még nagyobb félreértésnek bizonyult. Imádom egyébként a néprajzot, csak az egyetemi szint abból nekem már túl sok volt, szóval megmaradtam lelkes érdeklődőnek, és vidám egy év után elbúcsúztunk egymástól. Akkor kerültem Budapestre, akkoriban kezdtem el ismerkedni a gitárral, meg írogattam a saját verseimet, ami akkor még senkit érdekelt. Aztán alátettem három akkordot, akkor már picit több embert vonzott, akár kettőt, hármat is. Azt tapasztaltam, hogy zenélgetve jobban át lehet adni gondolatokat a közönségnek vagy inkább befogadóbbak iránta. Persze, amelyek akkoriban foglalkoztattak, hogy jól berúgni, meg ilyesmik. Semmi világmegváltó dolog, ahhoz is azért meg kell érni, hogy komolyabb gondolatokat fogalmazzál meg.

Aztán jött egy lehetőség, ami lendített tovább az utadon.

Igen, egy elég speciális hangulatú vendéglátóhelyen kaptam lehetőséget üzletvezetőként. Ezt nagyon is a szájízem szerint sikerült kialakítani, illetve módom volt arra is, hogy úgy vezessem a helyet, ahogy az nekem tetszik. Nem kimondottan üzleti koncepciója volt ugyan a kocsmának, de úgy alakult, hogy egy igazán családias, vendégközpontú hely lett, ahol gyakorlatilag pultosként, fellépőként egy folyamatos stand up-ot nyomtam estéről estére. Ettől különösen népszerűek voltunk bizonyos körökben, és – bár azt gondolom, a zenémet valószínűleg annyira nem szerették –, többen elkezdtek járni ide, mondván: ez a jó fej csapos csávó most káromkodni is fog a gitárral a kezében.

Következett egy fordulópont…

Igen, egy elég nagy forduló. Kettőt, hármat tudok talán mondani az életemben, ami ilyen volumenű volt. Történt, hogy egyszer az egyik téren egy zenélős iszogatás közben odajött hozzám egy lány, hogy lenne-e kedvem Török-Zselenszky Tamás előtt zenélni egy helyen. Ő az ifjúkorom kedvenc zenekarának, az Eleven Holdnak volt az énekes-dalszövegírója. Ez a fellépés megtörtént, szerintem nem túl zajos sikert arattam, mert én oda parkoltam a három akkordommal, meg a káromkodós, masszív dalaimmal, és azzal szembesültem, hogy ez azért egy igényesebb közönség, akik igényesebb gondolatokra vágynak.

Ha nem volt zajos siker, mégis miért volt fordulópont számodra éppen ez a fellépés?

Pont azért, mert ez volt az első olyan pillanat ugyanis az életemben, mikor úgy gondoltam, hogy meg lehet fogalmazni komolyabb mondanivalót, mert hiszen van rá vevő közönség. Ezután évekig jártunk együtt fellépni, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy ő vitt magával a koncertjeire, amit nem győzök neki elégszer megköszönni. Így alakult ki az a kapcsolati hálóm, aminek köszönhetően ma már egyedül is járom az országot, illetőleg neki köszönhetem azt is, hogy meg merek fogalmazni a dalaimban komolyabb gondolatokat is.

A zenélés, koncertezés közben továbbra is a Gőte, az emlegetett kocsma mindenese, lelke is voltál?

Igen, ami oly módon is dobott a népszerűségemen, ahogyan azt korábban sosem gondoltam volna. Volt ugyanis a helynek egy Facebook-oldala, amit szintén én töltöttem meg tartalommal. Egy ilyen oldalt mindenki másképp használ: van, aki a heti menüt tölti fel, van, aki gyerekfotó-albumnak használja, van, aki pszichológusnak… Én arra használtam, hogy a kocsma dolgait hirdessem. Itt indultak a könyvben visszaköszönő bejegyzések elődei. Eleinte a kocsmában vagy környékén történt érdekes vagy mókás eseteket osztottam csak meg. Igyekeztem minél izgalmasabban vagy érdekesebben megírni, de nagyon fontos, hogy mindig az igazat írtam le. Azért, hogy lássák az emberek, hogy van ez a király hely, ide érdemes lejönni, mert itt csupa csoda dolog történik. Az emberek imádták a sztorikat, éppen ezért később, ha nem feltétlen a kocsmával kapcsolatos volt a sztori vagy mikor már nem ott dolgoztam, de történt valami, azt is posztoltam hasonló stílusban, csak már a saját, privát profilomon. Ezek voltak és ezek mai napig is a „… jellegű posztok”.

Ez mára egyfajta brand lett, ha jól gondolom?

Igen, egy kicsit én is így érzem, hogy a kifejezés ma már sejtet egyfajta stílust, Gimpel Tomi stílusát. Szimplán egy Facebook-posztnak viszont nem lehet egyszerűen csak címet adni, muszáj hozzátenni, hogy jellegű poszt, mert sokszor a cím adja meg magát a poént, hogy azzal helyezed kontextusba a sztorit. Idő közben aztán, ahogy egyre több visszajelzés jött, hogy szeretik ezeket olvasni, elkezdtem egyre inkább irodalmi igényességgel megfogalmazni ezeket. Eltűntek belőle a káromkodások, elkezdtem egyes szám harmadik személyben írni magamról, ez még több követőt hozott. Majd különböző, népszerű Facebook-csoportokba is posztoltam, így még nagyobb nyilvánosságot kaptak a sztorik. Később ennek köszönhetően talált meg a Göncöl Kiadó, hogy ebből akár egy könyv is lehetne.

Úgy tudom, ez a sztori is meglehetősen Gimpel Tomi-s…

Most a pöttyös bögréimre gondolsz?

Azokra, még mindig értjük egymást…

Na jó, akkor elmondom. Szóval, viszonylag nagy rajongója vagyok a lomtalanításoknak. Nem úgy, hogy kis széken ülök és árulom ezresért, amit kidobtak mások, hanem szeretek onnan kölcsönvenni dolgokat, amik nekem még jók lesznek. Ilyenek például a bögrék. Rengeteg bögrém van, főleg pöttyösek. Szintén egy lomtalanításon találtam egyszer ilyen kávésbögre mellett egy írógépet, amit elhoztam, sőt meg is javíttattam. Adná magát a kérdés, de a könyvemből soha egy sort sem írtam vele, azért, mert nem találok bele tintaszalagot. Szóval, ha esetleg az Észak olvasói közül valaki rendelkezik a régi Erika típusú írógéphez szalaggal, jelentkezzen nálad a szerkesztőségben! Visszatérve, ez sokáig porosodott az egyik polcomon, aztán történt, hogy egy zenész barátom keresett írógépet egy forgatáshoz. Ennek a zenekarnak a csellistája, Bos Michaela Lilla a Göncöl Kiadónál szerkesztő. Neki tetszettek meg az írásaim, ő vitte be az anyagot a kiadóba, neki köszönhetően született meg a könyv. Olyannyira, hogy a szerkesztőm is ő volt.

A kötet tavaly decemberben jelent meg. Rengeteg sztorit osztottál meg az elmúlt években a közösségi portálon. Mi alapján válogattad össze?

A kötet hat év történéseit meséli el, de nem időrend­ben, hanem évszakok szerint csoportosítva, ez a szerkesztőm, Mici ötlete volt. Meglepően szép íve lett végül egyébként.

Honnan a cím?

Nagyon jó kérdés, nem is emlékszem, hogy más is megkérdezte volna. Szóval a kiadó igénye az volt, hogy legyen a könyv címe, hogy félperces novellák. Ez nagyon olyan volt nekem, mintha azt próbálták volna sugallni, hogy én vagyok a borsodi Örkény. Ez már alapvetően prekoncepciót teremtett volna sokakban. Örkénynek lenni ugyan nagyon menő dolog, de hát az a helyzet, hogy én nem vagyok Örkény, hanem Gimpel Tomi vagyok. Ráadásul ha tudnék is lenni Örkény, ugyanazt megcsinálni, amit ő tett, szerintem felesleges, jobb meg ugye nem leszel. A kiadó viszont mindenképpen a szépirodalom felé akarta ezt eltolni, és végül is a könyvesboltok ott is tartják. Igen ám, de én meg ragaszkodtam hozzá, könnyen megjegyezhető legyen a cím, olyan, amin megakad a szem. Példát kértek, mire én az mondtam, legyen ez: hogyan szelídítettem unikornisokat? Percig nem gondoltam komolyan, de szerkesztő azt válaszolta, cseréljem ki az unikornist valamire, mert az elcsépelt. Én meg azt mondtam, legyen akkor villamos. Ezt megvették.

Azért villamos, mert sok sztorid a villamoshoz kötődik?

Egyáltalán nem, sőt fordítva a dolog. Amíg nem lett ez a könyv címe, nekem fel sem tűnt, hogy mennyi történet helyszíne ez a tömegközlekedési eszköz, esetleg valamelyik megálló. Végül is nem meglepő, hiszen manapság ott kerülök leginkább interakcióba az emberekkel. Én elég közvetlen ember vagyok, és sok eset azért visz oda, hogy sztori lesz belőle, mert válaszolok vagy csak egyszerűen megszólalok, belemegyek a szituációba. Valószínű, hogy sok más emberrel is ugyanennyi dolog történik, csak mondjuk félrefordítja a fejét, amikor morog valamire, én meg nem.

Eltelt ugyan fél év, de mégis, ha visszaemlékszel, mit szóltál hozzá, hogy könyv lesz az írásaidból?

Őszintén? Először is ittam egy sört. Aztán arra gondoltam: ez tényleg megtörténik? Nagyon örültem, vártam a pillanatot, amikor majd meg tudom venni a saját könyvemet a könyvesboltban, de emellett furcsa is volt. Nehéz ezt elmondani, honnan a kettősség, de megpróbálom elmagyarázni úgy, hogy párhuzamot vonok. Mondjuk, valaki mondja, hogy te nagyon finoman főzöd a lencsefőzeléket, ezért holnaptól szakács vagy az éttermében! Ez jólesik neked, de azért még érzed, hogy nagyon nem vagy szakács. Rengeteg embert ismersz, aki sokkal jobban főz nálad. Én is így érzem: rengetegen írnak sokkal jobban nálam. Nem akarok álszent lenni, de azért az emberben, ha normális, ez egy iszonyatos megfelelési kényszert is kialakít. Ez egy súlyt tesz rád, hogy most majd megmérettetsz. Most tényleg be kell menni az étterembe főzni, most nemcsak a párod eszi majd a lencsefőzelékedet, hanem az étteremkritikusok is. Nagyon nagy félelmem volt, hogy ha ez bukik, akkor az az egész iránt megöli a lelkesedésemet.

Nem így lett…

Szerencsére nem, tetszik az embereknek, sőt több weboldal is felkarolta, beválogatta a kötetet különféle népszerűségi listákra, de ami fontosabb: rengeteg visszajelzést kapok, főként Facebookon. Többféle tapasztalatom volt: azon olvasók többsége, akik vették a fáradtságot, hogy írjanak nekem, szinte kivétel nélkül vagy pozitív reakciókat vagy építő jellegű kritikákat fogalmaztak meg. Sok olyan visszajelzés volt, hogy az olvasók egy-egy sztorimmal készült szelfit küldenek el, jelezvén: mennyire igaz ez az ő életére is, és mennyivel könnyebb úgy elviselni, hogy másokkal is megtörténnek ugyanezek. Sok olyan jelzést kapok, hogy olvasóim nagyszülei imádják a könyvemet, sőt volt, hogy a nagyi kézzel írott levelét küldték el, melyben azt ecsetelte, mennyire tetszettek nekik a sztorik. És van a harmadik típus, hogy nem olvasták ugyan a könyvem, de biztos szar, és meg ne próbáljam ezzel felszedni a nőjét, akit én nem ismerek, mert szétveri a fejem. Persze, annyira nem bánom, hogyha ők nem akarják elolvasni.

Lesz folytatás?

A „Hogyan szelídítettem villamost?” biztos nem folytatódik. Ellenben készül egy új könyv, aminek némileg más lesz a koncepciója. Ugyanis míg a mostaniban ragaszkodtunk a valósághoz, az új kötet csak merít a megtörtént élményekből. A terveim szerint ebben hosszabb lélegzetvételű novellák lesznek, melyeket az a kapocs köt össze, hogy a szereplők egy tömbházban laknak, és ami az egyik novellának a mellékszála, az a másiknak a főtörténete. Szóval nagyon laza át- és keresztkötések lesznek a sztorik között. Viszont ez még a távolabbi jövő, mert terveim szerint a következő hónapokban ismét a zenei karrierem kerül majd előtérbe.

Tajthy Ákos



Miskolc.
BOON.HU






hirdetés