Többek között ez derült ki azon a csütörtöki konferencián, melyen az EnIn Környezetipari Klaszter által elért eredményeket mutatták be, és azt a beruházást, mely lehetővé teszi a jövő üzemanyagának, azaz az öko-metanolnak a gyártását. A klaszter kétéves, az Európai Unió által támogatott programot bonyolított partnereivel közösen, melynek összköltsége több mint 578 millió forint, ebből az elnyert támogatás 247 millió forint volt. A klaszter fejlesztése során több nemzetközi kutatási és innovációs keretprogramban vett részt, 2009-ben pedig elnyerte az akkreditált innovációs klaszter címet.
A közös beruházás célja, hogy a különböző hulladékokból, szintézisgáz gyártásán keresztül öko-metanolt állítsanak elő, amely üzemanyagként használható. A technológia egyik feltalálóját, dr. Raisz Iván professzort nemrég lapunk is bemutatta. A fejlesztés és a fejlesztők a 2008-ban elnyerték az Év találmánya és feltalálója díjat, idén pedig a Green Oscart.
A program keretében a Sajószigeti úton épült föl az a kísérleti üzem, ahol majd az öko-metanol előállítása folyik.
Kis Péter, az AVE Miskolc Kft. hulladékgazdálkodási cég ügyvezető igazgatója elmondta: már régen gondolkoznak azon, hogyan lehetne megfelelően hasznosítani azt az évi 35-40 ezer tonna szemetet, mely Miskolcon keletkezik. Az eddigi módszerek ugyanis vagy túl drágák, vagy csak a hulladék egy kis részét tudják feldolgozni. Ezért kapóra jött számukra dr. Raisz Iván professzor találmánya, és a klaszter keretein belül felvállalták, hogy helyet adnak a feldolgozó üzemnek és részt vesznek a közös projektben. Egyelőre 2000-2500 tonna szemetet képes a kísérleti üzem feldolgozni, de ha jól működik, ennél tízszer nagyobb kapacitású üzemet építenének a jövőben, ami már képes lenne Miskolc összes szemetét hasznos anyagokká alakítani.
Hogy működik? |
| A szeméttelepre érkező háztartási hulladékot először szétválogatják, ezáltal kinyerik belőle a hasznosítható anyagokat.
Ezután az aprított szerves hulladékot egy zárt rendszerű, elgázosító berendezésben szintézisgázzá bontják, ami a tisztítást követően a metanol-reaktorban metil-alkohollá alakul. Más hasznosítható anyag is keletkezik az eljárás során: folyékony szén-dioxid, kálcium-klorid és elemi kén. (Ezekért az anyagokért jó pénzt ad a vegyipar.) A visszamaradt anyagot pedig az építőipar tudná hasznosítani. |
ÉM-HE