2011.04.28 12:26; Frissítve: 2011.04.28 12:26


OB futam, VB követelmények

Herczig Norbert Herczig Norbert
Miskolc – Elérkezett az idei év 2. OB Rallye futama, mely a pénteki prológgal veszi kezdetét a miskolci Speedway Arénában, majd folytatódik szombaton hajnaltól a Zemplén-hegység csodálatos környezetében.

Az elmúlt hetekben járva-kelve az országot, többen is feltették nekem a kérdést, mit tudok az Skoda Rally Team Hungaria csapatáról, akikről tudjuk, hogy az idei 1. versenyen meggyűlt a bajuk versenyautójuk végsebességével. Sikerült-e legyűrniük a problémát? Hogyan készülnek a 2. futamra? Nagy érdeklődéssel tettem fel tehát kérdéseimet a csapat pilótájának, Herczig Norbertnek, akivel a pályabejárás után futottam össze egy kellemes kis miskolctapolcai kávézóban.

Kedveznek a Super2000-eseknek

„Köszönöm a kérdést, és örömmel tölt el, hogy ilyen sokan érdeklődnek utánunk! Igen, az idei év 1. versenye valóban nem úgy sikerült, ahogyan azt terveztük. Miután azonban még akkor, a futam alatt megtaláltuk az okot, volt időnk arra, hogy a 2. futamra orvosoljuk a hibát. Most már elmondhatom, hogy túl vagyunk a miskolci pályabejáráson, ahol ismét igyekeztünk becsülettel felkészülni a megmérettetésre, mind nappali, mind esti fényviszonyok között. Bár tudom, hogy inkább az autónkról szeretnétek többet megtudni, arról azonban még nem tudok nyilatkozni, hiszen a teszt előtt állunk. A csütörtöki napon egy fél nap áll majd a rendelkezésünkre, hogy a csapat mérnökével és szerelőivel együtt beállítsuk a versenyautót a zempléni pályákra, melyekről tudni illik, hogy kedveznek a Super2000-es versenyautóknak, hiszen jóval technikásabbak, illetve jóval kevesebbet kell végsebességen autózni, mint az 1. versenyen.”

Közönségtalálkozó a Lórántffyn!

“Ami azonban újdonság és nyugodtan kijelenthetem, hogy VB-s követelmény: a verseny időtartama. Az OB futamokon megszokott két versenynap helyett most csupán egy nap alatt kell teljesítenie a mezőnynek az össztávot. A szombati versenynapon reggel 6:00 órakor elrajtolunk és este 21:00 óra után már át is haladhatunk a céldobogón. Ez idő alatt több mint 500 km-t fogunk megtenni, melyből 150 km gyorsasági szakaszt kell teljesítenünk. Ez igen megterhelő lesz minden versenyzőpáros számára, ezért mi is igyekszünk mind fizikálisan, mind mentálisan felkészülni a feladatra. A versenyt megelőzően azonban még sok szeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt a Miskolc Autóház-Škoda szalonjában (3533 Miskolc, Lórántffy Zsuzsanna utca 30/a) tartandó Közönségtalálkozónkra, ahová csapatunk április 28-án 17:30-ra a teszt után fog megérkezni, így ott már annak eredményeiről is be tudok majd számolni.”

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Miskolc.
boon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Miskolc
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása