2012.02.22 16:28; Frissítve: 2012.02.22 16:28


MSZP: Ruskó Zoltán a jelölt

Miskolc – Ruskó Zoltán pénzügyi szakember lett az MSZP képviselő-jelöltje.

Giákné Bobály Judit önkormányzati képviselő halála miatt időközi választást tartanak április 22-én a 2-es választókörzetben. Idetartozik a Martinkertváros és Szirma, közel 10 ezer választó.

A Fidesz-KDNP, az LMP után szerdán az MSZP is bemutatta jelöltjét: Ruskó Zoltánt. Dr. Simon Gábor, a szocialista párt miskolci elnöke a jelöltbemutatón arról beszélt, hogy a választás elsődleges célja, hogy az ott élőknek olyan jelöltjük legyen, aki ismeri a helyi problémákat, és meg is tudja oldani azokat. Hozzátette: elsősorban tehát az itt élőknek fontos ez a választás, hiszen ismerve a közgyűlési erőviszonyokat, azt nem befolyásolja.

Ruskó Zoltán függetlenként indul, de az MSZP mellett, a közelmúltban alakult Zöld utcák elnevezésű civil mozgalom is támogatja – tudtuk meg.

A jelölt magáról elmondta: három generáció óta lakik a családja a Martinkertvárosban. Korábban multinacionális cégeknél dolgozott, jelenleg pedig pénzügyi közvetítő. A kérdésre, hogy mit szeretne tenni a választókörzetért, elmondta: a közösségi közlekedés összehangolása a célja, valamint, hogy minél több szolgáltatás legyen elérhető a területen. De azt is hangsúlyozta a körzet továbbzöldítését is feladatának tekinti. Programját a választók segítségével szeretné összeállítani: levélben, telefonon, személyesen keresi majd meg őket, illetve a szórólapján is lesz lehetőség üzenni neki.

ÉM-NSZR

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Miskolc.
boon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Miskolc
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása