2011.07.7 17:02; Frissítve: 2011.07.9 22:22


Kiss Pál Tamás: a következő állomás a Brit Nagydíj

Kiss Pál Tamás Kiss Pál Tamás
Silverstone – Kéthetes pihenő után, július 8-10. között az angliai Silverstone-ban folytatódik a GP3 versenysorozat. A Tech 1 Racing magyar versenyzője szerdán délután érkezett Nagy-Britanniába.

Az egykor katonai repülőtérként funkcionáló, majd többször átalakított Silverstone-i ring 5891 m hosszú, leghosszabb egyenese 800 m-es, 1987 óta ad otthont a Brit Nagydíjnak. Gyors és technikás pályaként jellemzik, az első felét inkább tempós kanyarok tarkítják, a második felére a technikás részek és kemény féktávok jellemzők. Ebben az évben kicsit változtattak a brit ringen: jó néhány helyen új burkolatot kapott, és vadonatúj a boxutca és paddock is. Alapjaiban azonban nem változott Silverstone, ugyanaz a gyors, inkább az aerodinamikai, mint a mechanikus tapadásra támaszkodó pálya maradt.

A változékony időjárásáról híres brit városban

A Right Guard Racing motorsport program versenyzője otthon érzi magát ezen a helyszínen, hiszen két évig Angliában élt, itt vett részt a Formula Renault 2.0 Brit Bajnokságon 2010-ben, ahol az előkelő harmadik helyen végzett. A Silverstone-i ring is ismerős számára, számtalanszor versenyzett itt. A mai napon Kiss Pál Tamás mérnökeivel és menedzserével, Stefano Favaroval bejárta a megújult pályát, majd a szokásos technikai meeting következett. A változékony időjárásáról híres brit városban a hétvégére 18-20 °C körüli hőmérsékletet jósolnak, a pénteki szabadedzéseken és a szombati időmérő edzésen is kell csapadékkal számolni, vasárnapra várható némi javulás.

A magyar közönség az Eurosport csatornán az alábbi időpontokban tekintheti meg a futamokat: július 10., 9.00, 1. futam – ismétlés, július 10., 09.30: 2. futam – élő.

(Faster Management)


Hírek Kiss Pál Tamásról:

Kiss Pál Tamás: 16. és 13. hely

Miskolc – Szombaton és vasárnap Valenciában folytatódott a GP3 Series harmadik versenyhétvégéje.

Kiss Pál Tamás a valenciai városi ringgel ismerkedett

Nagy meleg fogadta ma a Valencia Street Circuit-on a versenyzőket, ahol a F1 VB nyolcadik és a GP3 Series harmadik versenyhétvégéjét rendezik. 

Michelisz Nobert vs. Kiss Pál Tamás

Kiskunlacháza – Rendhagyó napon van túl a magyar autósport két fenegyereke. A GP3 barcelonai futamgyőztes Kiss Pál Tamás és Michelisz Norbert, aki múlt hétvégén a Hungaroringen megrendezett WTCC futamon a dobogó második fokára állhatott, kipróbálták a leggyorsabb utcai autóként számon tartott Ariel Atom autót.

Kiss Pál Tamás álma a Forma-1

Mogyoród – Bemutatkozott a Hungaroringen, május 31-én megrendezett sajtótájékoztatón Kiss Pál Tamás és új csapata, a Tech1 Racing Team. A 20 éves magyar pilóta idén először versenyez a GP3 Series versenysorozatban, melyet a Forma-1 előszobájaként is emlegetnek.


<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Miskolc.
boon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Miskolc
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása