2011.09.11 15:21; Frissítve: 2011.09.11 15:33


Kiss Pál Tamás a 12. hellyel búcsúzik Monzától

A ma reggeli, monzai futammal véget ért a GP3 2011-es szezonja.

A Right Guard Racing motorsport program húszéves versenyzője a sorozatos nehézségek ellenére is, a tegnapi 26. hely után ma a 12. helyen ért célba, összesítettben a még nem hivatalos eredmények szerint a 16. helyen zárta a 2011-es évet.

A boxutcából

Meleg, párás levegő, felhős égbolt várta a pilótákat a GP3 idei utolsó igazi megmérettetésén Monzában. Tomi csapata a sátorból a boxutcáig vezető úton még az autón dolgozott, ugyanis cserélték a gázpedál szenzorát. Minden hiába, ismét előjött ugyanaz a probléma, a kijavítása pedig annyi ideig tartott, hogy közben lezárták a boxutcát, így Tominak onnan kellett rajtolnia. Ennek következtében sem a felvezetőt, sem a kivezető kört nem tudta kihasználni a gumik felmelegítésére. Ezután bravúros versenyzést láthattunk tőle, folyamatosan áttört az előtte autózó bolyokon, így sikerült a 13. helyre feljönnie. Ezután próbálta utolérni a Vainio, Christensen, Williamson, Stockinger csoportot, azonban négy körrel a vége előtt az autó olaj- és a vízhőfoka olyannyira felment – valószínűleg a sok szélárnyékban autózástól -, hogy a motor elkezdett gyengülni, ezért nem tudott velük harcolni. A szélárnyékból Tomi kénytelen volt kicsit kiállni és szabad levegőn autózni, hogy hűljön a motor. Amikor javult a helyzet, újra utolérte őket, a hőfok ismét felment, de lendületből megelőzte Stockingert, a kör végére megint kritikus olaj- és vízhőmérséklettel autózott, de leintették a futamot. Kiss Pál Tamás a 12. helyen ért célba.

– Úgy gondolom, hogy a boxutcából indulva ez jó eredménynek számít – mondta Kiss Pál Tamás. – Hiába lett volna jobb rajtpozícióm, a pedálprobléma miatt mindenképpen innen indultam volna. Azt sajnálom, hogy ezen a hétvégén az első szabadedzéstől kezdve végre jó formában voltam, még úgy is, hogy voltak technikai problémák. Az autó most nagyon jó volt beállítva, és sikerült is gyorsan mennem.

Tesztek

A pilótákra vár még három hivatalos teszt ebben az évben. Október 25-26-án Barcelonában, november 23-24-én Valenciában, végül december 1-2-án Jerezben.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Miskolc.
boon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Miskolc
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása