2011.02.7 11:52; Frissítve: 2011.02.7 11:52


Jegyzet: DVTK százegy

Jegyzet: DVTK százegy Jegyzet: DVTK százegy
Február 6-án volt százegy esztendős a DVTK. Fel sem tűnt, mi? Nem utal e tényre semmi. Bezzeg tavaly ilyenkor! De hol van már a 2010-es ünnepi év? Az új lelátó, Tornyi Barna, Bajzáték, no meg az NB I?Juhász-Léhi István jegyzete.

Második vonal, hét pont hátrány – hát persze, hogy a Nyíregyházával szemben. De még mindig jobb velük meccselni, mint anno az úgynevezett Tiszakécskével, vagy a Kiskőrössel – vagy kivel??!!!? Most még lehet matekolni, számolgatni, lesni a tesztelt játékosokat. A különbség hmmm… mindössze annyi, hogy míg egy éve az ünnepelt a bennmaradásért küzdött, most kedvenc öregünk a feljutásért harcol. Pfúú, de régi menü…

Megint lehet összeadni, kivonni, és csúnyaságokat sejteni, hogy majd miként és hogyan leszünk élvonalbeliek. Vagy majd a végén – a legeslegvégén – kerítést rázni, csalózni, hogy miért is nem mi. De! Ahogy telnek, múlnak az évek és együtt öregszünk, bevallom; utóbbira nem igazán vágyom már. Nagyon nem. Olyan jó lenne már végre egyszer szépen, csendben, nyugodtan feljutni és az NB II-t örökre elfelejteni, még hírből sem ismerni. Egy sokat megélt dicsőséges aggastyán ennyit megérdemel, nem?

Isten éltessen DVTK!

- Juhász-Léhi István -


100 éves a DVTK!

boon | 2010.02.06 00:00
A diósgyőri labdarúgás 100 esztendős történelmének rövid összefoglalása.

Ezt írták a korabeli lapok a DVTK-ról

boon | 2010.02.06 15:12
1918. június 29.: Az év legnagyobb helyi sporteseménye.

A szurkolótábor, amely mindig adott (volt) a Diósgyőrnél

eszak | 2010.12.28 13:36
A DVTK centenáriuma előtt tisztelegve a Borsod Online a klub 100 éves fennállására megjelentetett könyvből közöl részleteket – V. rész.

DVTK Centenárium – Az aranycsapat születése

boon | 2010.12.21 10:48
A DVTK centenáriuma előtt tisztelegve a Borsod Online a klub 100 éves fennállására megjelentetett könyvből közöl részleteket – IV. rész.

Sortűz a szurkolók megfékezésére

boon | 2010.12.14 14:20
A DVTK centenáriuma előtt tisztelegve a Borsod Online a klub 100 éves fennállására megjelentetett könyvből közöl részleteket.

Nem csak a labda után futottak

eszak | 2010.11.29 21:52
DVTK Centenárium – részletek a klub 100. születésnapjára megjelentetett könyvből.

A Kerekdomb aljától a “munkásétterem mögötti”-n keresztül a mai helyig

eszak | 2010.12.07 14:08
A DVTK centenáriuma előtt tisztelegve lapunk a klub 100 éves fennállására megjelentetett könyvből közöl részleteket.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Miskolc.
boon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Miskolc
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása