Időjárás-jelentés – 2017. július 15.

Budapest – Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti.

Időjárási helyzet Európában:

A kontinens legnagyobb részén a július közepének megfelelőnél – helyenként több fokkal is – hűvösebb az idő. Európa északi felén többnyire 19 és 25 fok között változik a csúcshőmérséklet, de Norvégia és Svédország északi harmadán csupán 11, 14 fokot mérnek. Ugyanakkor a Pireneusi-, az Appennini- és a Balkán-félszigeten általában 28 és 35 fok közé melegszik fel délutánra a levegő, sőt Dél-Spanyolországban 46 fokot is mérnek, és az Égei-tenger térségében is megközelíti a maximum a 40 fokot. Ezeken a területeken szinte zavartalan a napsütés, elvétve fordul elő egy-egy zápor, zivatar. A Kárpát-medence egy nyugati magasnyomás peremén helyezkedik el. Eleinte északnyugati áramlással még hűvös, váltakozó nedvességtartalmú levegő érkezik térségünk fölé, és egy magassági hidegörvény közelségének köszönhetően labilis a légállapot. Vasárnap napközben nyugat felől emelkedik a nyomás, távolodik a hidegcsepp, és megszűnik a hűvös levegő utánpótlása, melegedés kezdődik.

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig:

Éjszaka már nem valószínű csapadék, mindenütt csökken a felhőzet, a legtöbb felhő a középső területeken maradhat. Vasárnap még többfelé zavarhatják gomolyfelhők a napsütést, de csak helyenként – főként a Duna mentén és az Északi-középhegység területén – alakul ki záporeső. Napközben többfelé megerősödik az északi szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul, de Nógrád megye szélvédett, gyengén felhős részein erősebben lehűl a levegő.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 22 és 27 fok között alakul.

– MTI –



Miskolc.
BOON.HU






hirdetés