Három nap, 25 gyors, ingyenes prológ - Milyen lesz az idei Miskolc rali?
Jacsó Tibor: “Remélem nyugodt, balesetmentes, jó verseny! Az elmúlt hónapokban nagyon sokat tettünk ezért, pedig – nem panaszképen mondom -, de egyre nehezebb versenyt szervezni. Egy dolog az, hogy a környezetvédelmi hatóságok kis túlzással már hallani sem akarnak arról, hogy rali, hiszen manapság – sajnos – már minden hétvégére jut valami autóverseny-féleség… És egy másik dolog az, hogy az úgynevezett válság miatt rendkívül nehéz a meglévő partnereinket is helyzetbe hozni. Ez van, ebben a közegben kell alkotnunk a legjobb tudásunk szerint.
- Nem is olyan régen csak az ORB mezőnye volt száz feletti létszámú. Most viszont három osztály ad ki közel száz autót…
Jacsó Tibor: “Amikor öt-hat éve százas feletti rajtszám is volt a rali egyben, az sem biztos, hogy jó trend volt, hiszen kis túlzással bárki indulhatott az elitben, az elittel. Ezzel az a baj, hogy nem volt meg az a fokozatosság, ami korábban teljesen normálisan működött. Túra versenyek, kis táv, kisebb autó, aztán jöhetett a következő lépcsőfok. Ráadásul a már-már unalmas válság nevű gazdasági dolog miatt egyre macerásabb összehozni – bárhol is versenyzik az ember – egy bajnoki évet. Ez erősen megrostálja a mezőnyt.
- Klasszikusnak mondható zempléni aszfaltcsíkokon küzdenek majd a pontokért a pilóták. Miért?
Jacsó Tibor: “Ha az idén is Ragályba, vagy Meszesre mennék, akkor sokan unalmasnak találnák a versenyünket. Ezt is elszerettük volna kerülni azzal, hogy elővegyük a szép emlékű zempléni szakaszokat. Ugyanakkor mint mondtam, nem könnyű úgy kialakítani logisztikailag egy rali futamot, hogy minden körülmény és óhaj-sóhaj klappoljon, hiszen talán évente egyszer beleférhetne, hogy Lillafüredet, vagy éppen Mályinkát érintse a Miskolc rali. De tudomásul kell vennünk, hogy ez nem megy. Mint ahogyan az sem, hogy mondjuk négy-öt napig vannak itt a csapatok és a szurkolók. Egyszerűen azért, mint nincs rá pénz. Sem a rendezőnek, sem a versenyzőknek, sem a szurkolóknak.
- Az viszont talán jó hír a rali fanatikusoknak, hogy a prológ kivételével minden helyszín díjmentesen látogatható.
Jacsó Tibor: Remélem tényleg jó hír számukra, hogy a szerviz park és a gyorsasági szakaszok is ingyenesek. Talán néhányan még emlékeznek arra, hogy évekkel ezelőtt mi is szedtünk belépőjegyet – néhány száz forintot – egy-egy gyorsnál. Micsoda cirkusz volt belőle! Pedig akkor többen jártak ralira, és több szemetet hagytak maguk után – tisztelet a kivételnek. Szemét most is lesz, és úgy ahogy eddig most is össze fogjuk majd takarítani. De visszatérve a felvetésre! A prológra is egy olyan baráti árat igyekeztünk megállapítani, ami talán ismét megtölti a népkerti salak arénát. Tudjuk, hogy a családi kasszákban minden forint fontos, de hiszem, hogy április 29-én sokan választják szórakozás gyanánt a népkerti prológot, ahol a főszereplők mellett több más izgalmas dologgal igyekszünk kedveskedni a közönségnek. Szombaton pedig hajnaltól, napnyugtáig a pilótáké a pálya.