Az Újpest Fc csapatát fogadja hétfőn a Borsod Volán-Szabadidőközpont Hétfőn 19 órától az Újpest FC futsal csapata lesz a Borsod Volán-Szabadidőközpont együttesének ellenfele a miskolci sportcsarnokban.
“A tabellán elfoglalt helytől függetlenül az Újpest miskolci vendégjátéka mindig is nagy hagyományokkal bírt, már csak a nagypályás tradíciók miatt is.” – jelentette ki Balázs András, a Borsod Volán NB 1-es futsal csapatának ügyvezetője. “Sok nézőt, jó hangulatot, kiváló találkozót várok.”
Sok nézőt, jó hangulatot
Arra a felvetésre, hogy miért olyan hullámzó a Volán teljesítménye, a szakember a következőket válaszolta: “A csapat összetétele, és szerkezet miatt!” – jelentette ki Balázs András. “Nagyon sok függ attól, hogy a nagypályás csapatok mikor játszanak, hiszen az ott és nálunk is játszó labdarúgók csak ennek függvényében állhatnak rendelkezésünkre. Legutóbb ezért voltunk kénytelenek az utánpótlás korú futballistáinkkal kiállni.”
A BV-Szabadidőközpont ügyvezető elnöke elárulta, hétfőn este az Újpest ellen a miskolci győzelem is benne van a találkozóban. “Még egyszer mondom: sok nézőt, jó hangulatot, emlékezetes találkozót várok az Újpest ellen! És azt, hogy megerősítjük pozíciónkat.”
A bajnokság állása |
|
1. Rába ETO 17 16 1 0 145 37 49 |
A Miskolc nyerte a megyei rangadót