Két, egymástól függetlenül működő kábítószer-terjesztő csoportot számolt fel a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban, adta hírül Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa. Mint ahogy arról korábban lapunkban elsőként beszámoltunk, a miskolci rendőrök bezáratták a helyi polgármesteri hivatallal egy üzletet, ami külföldről ajándéktárgyként behozott, kábítószerlistán nem szereplő bódító anyagok kereskedelmére szakosodott. A „műfűkereskedést” azért sikerült bezárni, mert ott a bódító hatású anyagokkal az életkoruk megállapítása nélkül fiatalkorúakat is közvetlenül kiszolgáltak, az a személy pedig, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek kábítószernek nem minősülő kábító hatású anyag, illetőleg szer kóros élvezetéhez segítséget nyújt, vagy ilyen személyt erre rábírni törekszik, bűntettet követ el.
A rendőrségi tapasztalatok szerint a terjesztők más módszerekhez folyamodtak, magánlakásokban, lépcsőházakban árulják, árulták a különféle bódító és kábító hatású anyagokat. A Miskolci Rendőrkapitányság a napokban két egymástól elkülönülő csoport működését derítette, illetve számolta fel. Ennek eredményeként a nyomozók elfogtak egy 22 éves, illetve egy 37 éves férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak kábítószerrel visszaélés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével. A bűnügyi őrizetbe vett miskolci férfiakkal szemben a hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra, amit a bíróság elrendelt.
A rendőrség megalapozott gyanúja szerint mindkét ügyben a már előzetes letartóztatásban lévő elkövetők és ismerőseik Miskolcon főleg magánlakásokban árulták a kábítószert, illetve a bódító anyagokat, többek között fiatalkorúaknak is. A büntetőeljárásban még további gyanúsítottak ellen folyik eljárás, akikkel szemben szintén felmerült annak a gyanúja, hogy kábítószerrel, illetve biofűvel kereskedtek, amelyeket fiatalkorúaknak is továbbadtak, tette hozzá Dobi Tamás.
ÉM
Miskolc, 2012. február 21., kedd (MTI) – Kábítószer-terjesztőket fogtak el Miskolcon, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket – tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t kedden.
Miskolc - Miután a hatóságok ellehetetlenítették, hogy intézményes keretek között, boltokban árulják az úgynevezett dizájner-drogokat, a dílerek újabb frontot nyitottak, akárcsak a rendőrség. Két egymástól elkülönülő kábítószer-terjesztő csoportműködésére derített fényt a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban.