Egyre több beteg vaddisznót lőnek ki a megyénkben

Egyre több beteg vaddisznót lőnek ki a megyénkben
© Fotó: Dreamstime
Miskolc – A múlt héten számoltunk be róla, hogy 21-re emelkedett az afrikai sertéspestises esetek száma megyénkben, a Hangonynál elhullott vaddisznó miatt pedig új terület kerülhet korlátozás alá, hiszen ezen a részén a megyének eddig nem volt fertőzés.

Három újabb eset

Közben három újabb esetet jelentett be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) megyénkben: Olaszliszka térségében előbb két elhullott, majd egy tünetek miatt kilőtt állatnál bizonyította a laboratóriumi vizsgálat a betegség jelenlétét. Ezt követően pedig Kenézlőnél egy állománygyérítés miatt kilőtt egyednél bizonyosodott be a betegség jelenléte. A friss esetek a már korábban kijelölt fertőzött, illetve szigorúan ellenőrzött területeket érintik, ellentétben a hangonyival. Ott viszont még nem végleges a terület kijelölése.

Jelen van a fertőzés

Ami a legvalószínűbb – tekintve a védhatár kijelölésének menetrendjét –, hogy a korlátozás alá eső területbe fog esni Domaháza, Kissikátor, Borsodszentgyörgy, Arló, Hangony, Sajópüspöki és Ózd nagyobb része is. A betegség terjedését segíti, hogy a szomszédos megyékben és országokban is folyamatosan jelen van a fertőzés, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével például összefüggő területkijelölése van megyénknek. Hajdúban nem regisztráltak még a kitörés óta beteg vaddisznót, viszont a román határ másik oldalán már házisertésben is kimutatták az afrikai sertéspestist.

ÉM-HI


Vaddisznó
Miskolc - Már huszonegyre nőtt a bizonyított sertéspestises esetek száma megyénkben. A múlt heti újabb négy eset után már 21-re nőtt a kilőtt vagy elhullva talált vaddisznóból kimutatott ASP, vagyis afrikai sertéspestises eset a megyénkben. Bodrogolaszi térségéből egy elhullott és két állománygyé...

Sertéspestis vírusa egy újabb vaddisznóban Borsodban
Miskolc - Megyénkben újabb területen azonosították az afrikai sertéspestis vírusát. Házi sertésben továbbra sem mutatták ki a betegséget, csak vaddisznókban. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a megyénkbeli Hangony község külterületén talált vaddisznó tetemében muta...

Illusztráció
Miskolc - Sokan tartanak attól, hogy elmaradhatnak az év végi disznóvágások az afrikai sertéspestis kapcsán bevezetett korlátozások miatt, hiány lesz a disznóhúsból és egekbe szökik az ára decemberre. A korlátozást kiváltó, Tarcal közelében kilőtt vaddisznót a Taktaközi Gazdálkodók Vadásztársaság...

Illusztráció
Miskolc - Van, ahol az önkormányzat máris be­tiltotta a sertés árusítását a vásárokon. Sokan tartanak attól, hogy elmaradhatnak az év végi disznóvágások az afrikai sertéspestis kapcsán bevezetett korlátozások miatt, hiány lesz a disznóhúsból és egekbe szökik az ára decemberre. A Nemzeti Élelmisze...

A pirossal körül határolt terület a különösen ellenőrzött, míg azon kívül, lila csíkozással jelölve az ideiglenesen fertőzötté nyilvánított terület
Borsod-Abaúj-Zemplén - Az országos fő­állat­or­vos vaddisznóban elő­for­du­ló afrikai sertéspestis be­teg­ség miatt a Cigándi, a Miskolci, a Sárospataki, a Tokaji, a Szerencsi, a Tiszaújvárosi, a Gönci és a Szikszói járás összesen ötven települését nyilvánította ideiglenes vagy különösen fertőzött t...

Felfüggesztették a vaddisznók vadászatát a Taktaközben
Miskolc, Tarcal - A vadásztársaság mindent megtesz a betegség terjedésének megállításáért. Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, megyénkben is megjelent az afrikai sertéspestis, amelyet egy Tarcal mellett kilőtt vaddisznóban mutatott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratór...



Miskolc.
BOON.HU






hirdetés