2011.05.5 11:30; Frissítve: 2011.05.5 11:30


Dönt a Volán, vagy kapaszkodik az Ózd?

Dönt a Volán, vagy kapaszkodik az Ózd? Dönt a Volán, vagy kapaszkodik az Ózd?
Miskolc, Ózd – A férfi futsal NB I alsóházi rájátszásának 3. fordulójában csütörtökön este 8 órától az Ózdot látja vendégül a Borsod Volán-Szabadidőközpont csapata a miskolci sportcsarnokban. A három győzelemig tartó csatában a miskolciak vezetnek 2-0-ra.

“Azt mindenképpen kiszeretném emelni, hogy az a legsajnálatosabb, hogy két Borsod megyei csapat küzd egymás ellen a bennmaradásért …” – mondta Balázs András, a Borsod Volán-Szabadidőközpont ügyvezető elnöke. “Azt hiszem, hogy nekünk és az ózdiaknak is ugyanolyan fontos az élvonalbeli tagság, ám sajnos csak egy maradhat. Az is kijelenthető, hogy mind a két csapat kettős terhelés alatt játszik, hiszen sok a nagy pályás labdarúgó a keretekben. A mieinkkel azt kell elhitetni, hogy 0-0 a párharc állása – bár tény, hogy a pszichés (is) előny nálunk van – , mert ha elhisszük, hogy hátradőlhetünk, akkor abból baj lehet. Érzésem szerint mindkét gárda a teljes keretével igyekszik majd kiállni. Remélem kiváló, közönségszórakoztató találkozót vívunk az Ózddal!”

Az utolsó szalmaszál

A 2-0-s hátrány ellenére az Ózd VSE nem adta föl a párharcot. Legalább egyszer idegenben is nyerniük kell ahhoz, hogy legyen esélyük a bennmaradásra. Az utolsó szalmaszálba csütörtökön szeretnének belekapaszkodni. – Nincs más választásunk, nyernünk kell – fogalmazott Féder József, az Ózd VSE vezetőedzője. – A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Miskolc most valamivel előrébb tart, ettől függetlenül az utolsó pillanatig harcolni fogunk. Remélem mindenki átérzi annak a súlyát, hogy az élvonalban szerepelhet. Sajnálom, hogy a két borsodi együttes egymás ellen dönt a kiesésről, de az élet ezt hozta. Nyilván a két vesztes találkozó után csökkentek a bennmaradási esélyeink, de ami még megmaradt, azt szeretnénk megragadni.


Ez történt eddig:

1. forduló: Miskolc – Ózd 6-4
2. forduló: Ózd – Miskolc 5-10
3. forduló: május 5., 20.00, Miskolc Városi Sportcsarnok


Nagyot lépett előre a Volán
boon | 2011.05.03 10:17
Ózd, Miskolc – Ózdon is a Miskolc győzött, így a Borsod Volán-Szabadidőközpont egy lépésre került attól, hogy megnyerje a megyei párharcot az Ózd VSE ellen.

Miskolci siker az elsőn

eszak | 2011.04.29 13:51
Miskolc – A férfi futsal NB I 9-12. helyéért zajló rájátszásának első mérkőzésén a Miskolc legyőzte az Ózdot.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Miskolc.
boon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Miskolc
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása