Diósgyőri VTK: A kapitányi karszalag sorsa A Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgó együttesének csapatkapitányát, Lippai Ákost kedden előbb előállították a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, majd őrizetbe vették. Ezzel kapcsolatban Benczés Miklóst, a DVTK edzőjét arról kérdeztük: ki lesz a jövőben a gárda csapatkapitánya?
– Érdekes kérdés, és az is, hogy ezt hétfőn is aktuális lett volna feltenni – válaszolta Benczés Miklós. – Ugyanis éppen keddre terveztük a szokásos szezon előtti csapatkapitány választónkat. Tudniillik azt a szokást követjük, hogy demokratikus úton, a keret tagjai választják meg minden szezon előtt a csapatkapitányt, és helyettesét, és erre most került volna sor. Csakhogy a keddi események átírták a választással kapcsolatos terveinket, így ezt elnapoltuk. De pár napon belül, a bajnoki idény kezdetéig ezt be fogjuk pótolni, ahogy korábban, úgy ez alkalommal is, a játékosok két nevet adhatnak majd le a voksoláskor, és ezek összesítése után derül ki, hogy tavasszal ki viseli a kapitányi karszalagot.
Benczés Miklóstól azt is megtudtuk, hogy az év első tétmérkőzésére ő jelölte ki azt a csapatkapitányt, akinek a megbízatása “ideiglenesen” a Videoton elleni Ligakupa mérkőzésre szól. A Diósgyőr trénerének választása a spanyol José Luquére esett.