Az áldozat után ugrott a tartályba Ózdon

Illusztráció
Illusztráció
Miskolc, Ózd – Enyhítették másodfokon a pálinkafőzde vezetőjének büntetését.

Jogerős ítélet született annak a férfinak az ügyében, akit halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondott ki bűnösnek az első fokon eljárt Ózdi Járásbíróság. Az elsőfokú ítélet szerint a sértett alkalmi munkavégzés keretében a cefreerjesztő tartály belső tisztítását végezte a pálinkafőzőben.

A vádlott a szükséges munkavédelmi oktatásban őt nem részesítette, így különösen nem hívta fel a figyelmét a tartályban fejlődő gázok kockázatára, arra, hogy az erjedési folyamat közben szén-dioxid keletkezik, amely színtelen, szagtalan, fulladást okozó gáz.

Megpróbálta megmenteni

Mivel a vádlott már 2013 óta vezetője volt a cégnek, tudomása is volt arról, hogy nem szakszerűen történik a tartályok tisztítása, a munkavégzés biztonságos feltételeit azonban ennek ellenére nem követelte meg. A sértett a tartályba való leereszkedést követően heveny oxigénhiány miatt elveszítette eszméletét, majd fulladás következtében elhunyt.

A bíróság a pálinkafőzéssel foglalkozó gazdasági társaság vezetőjével szemben a fenti bűncselekmény miatt 1 év – 2 évre felfüggesztett – fogházbüntetést szabott ki, valamint 1 évre eltiltotta a desztillált szeszes ital gyártása foglalkozástól is. A döntéssel szemben a vádlott és védője fellebbezést jelentett.

A másodfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás helyes, a bűnösségére levont következtetés helytálló, azonban az ítéletet megváltoztatta, ugyanis az elsőfokú bíróság a vádlott esetében nem tulajdonított kellő nyomatékot annak, hogy a vádlott maga is beugrott a tartályba a sértett után, minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy megmentse a sértett életét.

A fentiekre tekintettel a törvényszék a foglalkozástól eltiltás büntetést mellőzte a rendelkezések közül.

Az ítélet jogerős, ellene további fellebbezésnek helye nincs.

ÉM


Illusztráció
Ózd - Alkalmi munka keretében a cefreerjesztő tartály belső részét tisztította, amikor a tragédia megtörtént. Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt szabott ki az Ózdi Járásbíróság 1 év – 2 évre felfüggesztett – fogházbüntetést első fokon egy pálinkafő...

Belefulladt a cefreerjesztőbe - illusztráció
Ózd - A tartály tisztítása közben a gázok okozták a halálát. Egy férfi – egy pálinkafőző alkalmi munkásaként – a cefreerjesztő tartály belső tisztítását végezte. A cég vezetője nem részesítette munkavédelmi oktatásban, így a tartályban fejlődő gázok kockázatára sem hívta fel a figyelmet, illetve ...



Miskolc.
BOON.HU






hirdetés