“1910-ben, a DVTK létrejötte új színt jelentett a Vasgyárban, az itt élők közül egyre többen voltak kíváncsiak arra, mi történik a tréningek, valamint a kétkapus gyakorlások során és persze a meccseken. Például 1911. október 22-én, a Vasgyárban, amikor a DVTK – Gyöngyösi AC (7:0) mérkőzésen a több száz főnyi közönség lelkes éljenzéssel honorálta a DVTK szép játékát. Minderről a gyöngyösi újság is hírt adott, népes és hangos közönségről szólt. 1914. június 22-én az Északi kerületi döntő kassai meccsére (KAC – DVTK 1:0) 100 fős diósgyőri szurkolótábor utazott el. Mivel az állami tulajdonban lévő vasgyár a Magyar királyi Államvasutak Gépgyára Igazgatósága alá tartozott, a gyárban dolgozók vasúti kedvezményeket, szabadjegyeket kaptak, és ezt sokan arra használták fel, hogy elkísérjék a diósgyőri csapatot a legfontosabb meccsekre. Ahogy 1922. július 23-án Budapestre is, a Hungária úton a vidéki együttesek számára megrendezett döntőre (Szegedi AK – DVTK 5:2), amelyen 400 diósgyőri volt jelen. Vagy mondjuk bő tíz évvel később, 1936. június 29-én, az NB-be jutásért – a diósgyőri botrány után – a Győrben megismételt vidéki döntőn (Szombathelyi Haladás – DVTK 3:2), amelyen a két szurkolótábor között parázs verekedés tört ki az állóhelyi részen. De a II. világháború alatt sem lankadt a hűséges drukkerhad lelkesedése, 1940. április 21-én, Ungvárra 600 fős tábor ,,kirándult” a vasgyárból (Ungvári SU Rusj – Di-MÁVAG 1:2). Egy évtized múlva, 1950. május 14-én, az NB I-be jutás szempontjából fontos meccsre, a fővárosba már különvonat indult 1400 fővel, aminek meg is lett az eredménye: Kerámia – Diósgyőri Vasas 1:2. Ahogy négy héttel később is, a különvonatos ózdi kirándulásnak (Ózdi Vasas – Diósgyőri Vasas 1:3), ugyanis a megyei rangadó végén NB II-es bajnokcsapatot ünnepelhetett a vendégtábor. Az 50-es évektől kezdve sok alkalommal indult Miskolcról különvonat különböző meccshelyszínekre, ahogy az ezt követő években, évtizedekben is, például az MNK-döntőkre. De ekkor már nem csak vonattal szerveztek társasutazást a diósgyőri drukkerek, hanem busszal is, például több mint 10 busz Ikarus indult Miskolcról 1977. szeptemberében Isztambulba, a DVTK első KEK-meccsére. Az eddigi utolsó különvonatos túrát 1991. június 22-re szervezték, Szegedre, az NB I-es osztályozó első felvonására. Ami nem azt jelenti, hogy a diósgyőri szurkolók azóta ne kísérnék el a városhatáron túlra a DVTK-t. Ahogy régen, úgy ma sem hagyják egyedül a csapatot egyetlen meccsen sem. De manapság már a legtöbb helyre az országút vándoraiként érkeznek meg a leghűségesebbek.

Az igazi Diósgyőr-szurkoló

Sokszor, sok helyütt alakult ki már vita arról, hogy miről ismerszik meg, illetve ki az igazi Diósgyőr-szurkoló. Talán az, akinek van legalább egy DVTK-s relikviája (piros-fehér sála, meze, stb.); aki, ha csapata meccsére megy ügyel arra, hogy ruházatában legyen piros-fehér, de ezek közül legalább az egyik szín; aki buzdításával segíti a csapatot, vagy ha nem, akkor sem bántja a mérkőzéseken a saját játékosait, edzőit, vezetőit; érvényes jegy vagy bérlet nélkül nem próbál meg bejutni a meccsre; természetesen kívülről tudja a DVTK-indulót; tudja, hogy a Ferencváros, az Újpest és a Nyíregyháza soha nem lesz baráti csapat. És ő az, aki soha nem adja fel, mert kitartóan hisz abban, hogy eljön még az idő, amikor a pályán is mi leszünk a legnagyobbak, és tudja, hogy a diósgyőri érzés egy életen át tart, és ezt nem elég neki ismernie, ezt lehetőség szerint másoknak is át kell adnia.”

DVTK Centenárium – Az aranycsapat születése

<< vissza a BOON főoldalára