Volán helyzet az ózdiak kapuja előtt Borsod Volán-Szabadidőközpont – Ózdi VSE 10-7 (3-3)
Miskolc, városi sportcsarnok, 200 néző. V.: Varga (Takács, Veres).
BVSE: Ulviczki – Fekete V., Kovács P., Bogyó, Binder. Csere: Jakab, Vígh, Lénárt, Dorogi, Szurdok, Deák, Nagy P. Játékosedző: Vígh Ferenc.
Ózd: Venczel – Monyók, Oltyán, Juhász, Szögedi. Csere: Konyha Sz., Sápi, Badalik, Füleki, Lázár, Pál, Sóskúti. Edző: Féder József.
Gólszerzők: Kovács P. (3), Binder (3), Fekete V. (3), Bogyó, illetve Badalik (4), Lázár (2), Sápi.
Vígh Ferenc: – Az első félidőben, 3-1 után belementünk egy olyan játékba, amibe nem kellett volna, tavaly ugyanis így, kontrákkal vert meg minket az Ózd. A második félidő első öt perce nagyon jól sikerült, ám ráültünk az eredményre, és az ÓVSE olyan, hogy ha „érzi a vérszagot”, akkor lecsap. Voltak még ziccereink, amiket kihagytunk, de a célunkat elértük.
Féder József: – Gratulálok a Volánnak, mert az egész meccset tekintve jobban játszottak, gyorsaságban fölénk nőttek. A szünetre úgy kellett volna bemennünk, hogy nálunk van a lélektani előny, hiszen 1-3-ról egyenlítettünk, a második félidő elején mégis jött a rövidzárlat. Voltak hiányzóink, de a meccs azon ment el, hogy egyszer sem tudtunk vezetni, és így nem tudtuk játszani a kedvelt kontrajátékunkat.