A megyei I-ben is ott lesz a Mezőkövesd Zsóry FC

Akt.:
Akár az élvonalbeli csapat keretéből éppen kiszorultak, vagy az eltiltott játékosok is szerepelhetnek majd a megyei első osztályú gárdában
Akár az élvonalbeli csapat keretéből éppen kiszorultak, vagy az eltiltott játékosok is szerepelhetnek majd a megyei első osztályú gárdában - © Fotó: ÉM-Archívum
Mezőkövesd – A dél-borsodiak szerint a tehetséges fiatalok számára ez egy nagyon jó lehetőség.

A két megyei élvonalbeli klub közül a Diósgyőri VTK-nak van tartalék együttese, amely az NB III-ban szerepelt, és szerepel a továbbiakban is. A másiknak, a Mezőkövesd Zsóry FC-nek nem volt. Egészen eddig. Az MSE elnöksége ugyanis nemrég úgy döntött, hogy szeretne csapatot versenyeztetni alsóbb osztályban is.

Segíthet a beérésben

– A szabályok csupán arra adtak nekünk lehetőséget, hogy a megyei I. osztályba adjunk le nevezést, bár nyilván jó lett volna, ha az NB III-ban tud indulni a csapatunk, amely még erősebb terhelést jelentett volna – mondta lapunknak László István, technikai ­koordinátor, aki így folytatta: – Az utánpótlás csapataink szereplését tekintve szép évet zártunk, hiszen szereztünk bajnoki címeket, igaz, az osztályváltás a harmadikból a másodikba nem sikerült. A fiatalok számára azonban nagyon fontos a megfelelő átmenet, a felnőttek közé való beérés, és úgy gondoltuk, hogy ez a lépés segítheti őket mindebben. Egy felnőtt mérkőzésen teljesen más a légkör, más a közeg, és persze előfordulhat az is, hogy egy utánpótláskorú és egy idősebb futballista között akár 15-20 kiló súlykülönbség is adódik. Bevallom, óriási örömmel és lelkesedéssel, ugyanakkor kíváncsian indítjuk el ezt a csapatot, sokat várunk a játékosoktól, biztosak vagyunk benne, hogy fejlődni fognak. Mint minden új dologban, úgy ebben is lehetnek buktatók, ezzel tisztában vagyunk, de vállaljuk.

A saját csapatával

A szakember az alábbiakat is hozzáfűzte:

– Ezt a megyei I-es részvételt nagyobb lehetőségnek gondoljuk a fiatalok számára, mint csak a harmadosztályban való játékot a saját korosztályukban – hangsúlyozta László István, aki arról is nyilatkozott, hogy miképpen áll majd össze ez a csapat: – Egy vegyes társaságot gondolunk, gondoltunk, amelyben lesz, lehet három úgymond idősebb labdarúgó, a felnőtt keretből lejátszó is, erre lehetőség van. Mindig akad olyan, aki nem jut szerephez az NB I-ben, netán sérülés, eltiltás után van, és meccsterhelésre van szüksége. Mindenki majd a saját csapatával fog készülni a hét közben, és mivel mi vasárnap szeretnénk játszani, így szombaton lenne egy közös foglalkozás azoknak, akik másnap keretben lesznek.

A Tűzoltópályán

László Istvánon kívül a csapatnál vezetőként ténykedik majd Nyíri Sándor és ifj. Tállai András, míg az elnökség a vezetőedzői feladatok ellátásával Horváth Gábort, A-licences edzőt – aki az NB I-es keretnek egyéni képzéseket tart – bízta meg.

Jelenleg folynak a tárgyalások arról, hogy az együttes hol játssza hazai mérkőzéseit. Az elképzelés az, hogy a Tűzoltópályán, ám ezt a létesítményt szeretnék jobb állapotba hozni – többek között bővülne az öltözői szám –, ezért elképzelhető, hogy pár találkozót Mezőkövesd közelében, valamelyik településen fog megvívni a csapat.

Ellentétes sorsolás

– Szeretnénk, ha a szurkolóknak nem kellene sokat utazniuk – jegyezte meg mindehhez László István. – Az NB I-es csapattal ellentétes sorsolást kértünk, így bízunk abban, hogy akik szeretik a labdarúgást Mezőkövesden, azok ki fognak látogatni a meccseinkre.

Molnár István


Labdarúgás: az még más volt

Legutóbb 2015 őszén írtunk arról, hogy a kövesdieknek lett „kettes” csapatuk, méghozzá a Heves megyei Felsőtárkány. Akkor az NB II-ben szerepeltek a dél-borsodiak, s mivel a tárkányiak az NB III-ban, utóbbi – miután nem volt meg a kétosztálynyi különbség – hivatalosan nem lehetett fiókgárda. „Az egy teljesen más konstrukció volt, többek között azért, mert nem volt idény közbeni átjárhatóság a klubok között, pusztán játékosátigazolásról volt szó” – mondta erre László István.



Miskolc.
BOON.HU






hirdetés