A kutyákkal ez egy másfajta feltöltődés volt Miskolcon

A sétáltatáson
A sétáltatáson - © Fotó: Vajda János
Miskolc – A szociális munka hete keretében sétáltattak is szerdán a Miskolci Állatsegítő Alapítványnál.

– A szociális munka napjára immár 12. éve szervez intézményünk és a miskolci ellátórendszer egy közös programot, amely során igyekszünk a saját magunk mentális támogatását építeni és megmutatni magunkat – mondta Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény megbízott vezetője. – Ez már a harmadik év, hogy olyan programot szervezünk, ahol mi is tudunk segíteni. Az állatsegítőkkel rendszeres a kapcsolatunk, hiszen a nyári napközis táboraink során itt vagyunk a gyerekkel. Megszondáztatva az ellátórendszer tagjait, azt a visszajelzést kaptuk, hogy a dolgozók is igénylik ezt a lehetőséget, örömmel csatlakoztak. Kicsit segíteni, és kicsit másképpen, mint a mindennapokban tesszük. Körül­belül hetvenen jelezték vissza a városban dolgozók részéről, hogy szívesen jönnének.

A dolgozók is igénylik ezt a lehetőséget, szívesen jönnek.” Gúr Péter Attila

Mint kiderült, a segítés két részből áll: van egyrészt a felajánlás, amelyben igyekeztek hasznos dolgokat gyűjteni, amik hasznosak a telep számára, másrészt lehetősége volt a dolgozóknak a MÁSA megismerésére, és Sajó-parton kutyát is sétáltathattak.

Fotó: Vajda János Fotó: Vajda János ©

Szükség van arra, hogy a dolgozók a mindennapi nehéz munkából egy kicsit kilépve, ám mégis együtt, közösen más keretek között tudjanak együtt lenni. Mindez pozitív hatással van mindenkire – nyilatkozta Gúr Péter Attila.

Pálmainé Dolniczki Anita arról beszélt portálunknak, hogy „ez a délután feltöltődés”.

– Ezekkel a programokkal tudunk egy picit úgymond kitekinteni a munkánkból, ráadásul ezúttal állatokon is segítünk – fogalmazott.

Juhász-Léhi István


Ajándék a kutyáknak

Kisfalvi Nyina, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány elnöke szerint rendkívül fontosak az ilyen napok, délutánok. „Nemcsak nekünk, hanem minden olyan szervezetnek, ahol közadakozásból, az adó 1 százalékából tartják fent magukat. Fontos a külső látogatók jelenléte, mert állandó kapcsolat tud kialakulni ezen keresztül a külvilággal azok felé, akik felé szolgáltatnak ezen civil szervezetek” – emelte ki. „Fontos, mert élményeket kapnak ők is, élményeket kapnak viszont. A kutyákkal való sétálás azonnali megtérülő cselekedet, hiszen hálásak. Nagy férőhelygondokkal küzdünk, ezért minden hasonló esemény ajándék a kutyáknak, reméljük, az embereknek is.”



Miskolc.
BOON.HU






hirdetés