Miskolc és Munkács, dr. Kriza Ákos és Lengyel Zoltán / Fotó: Osztie Tibor
A két város ugyanis együtt készül egy interregionális pályázat beadására – erről tárgyalt pénteken Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere és dr. Kriza Ákos polgármester Miskolcon. A pályázat lényege, hogy Munkács is bekapcsolódhatna a szelektív hulladékgyűjtésbe az AVE Miskolc Kft. segítségével.
Lengyel Zoltán elmondta: másfél éve működik náluk is az AVE cég és csakúgy, mint Miskolcon, ott is részben az önkormányzat tulajdonaként. A szemétszállító vállalatnak köszönhetően a város megtisztult – tette hozzá. Hiszen – mint megtudtuk – Munkácson nincs eu-konform hulladékgazdálkodási törvény, ezért korábban a lakosságnak nem volt közszolgálati szerződése. AZ AVE betelepülése után egy évvel viszont az ott élők 95 százalékának lett – mindezt már Molnár Attila, az AVE Miskolc Kft. ügyvezetője mondta el lapunknak. Azt is: ebből is látszik, hogy a lakosság részéről igény volt a rendezett, tiszta környezetre.
De ez csak az első lépés, a második az a pályázat lehet, amelyen együtt indul a két város. Molnár Attila arról is beszélt, ha nyernek, akkor a miskolci szemétszállító cég eladja Munkácsnak a szelektív hulladékgyűjtésben eddig szerzett tapasztalatait, ismereteit, telepíti az edényeket. Valamint – folytatta – a szelektív hulladékot hazánkban értékesítenék, mert itt jobb áron lehet.
Dr. Kriza Ákos azt emelte ki, hogy a szemétszállításon túl a két város további együttműködésekről is tárgyalt. Példaként említette a sport, kultúra, gazdaság, turisztika területét, de testvérvárosi kapcsolat is szóba került. Hangsúlyozta: ez az első kapcsolatfelvétel Miskolc részéről egy kárpátaljai nagyvárossal. Hozzátette: Miskolc hazánkban a kelet kapuja, fontos, hogy a magyar lakta vidékekkel tartsuk a kapcsolatot, együttműködjünk.
ÉM